AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Kozocsa Sándor: Goncsarov Magyarországon

Goncsarov Magyarországon KOZOCSA SÁNDOR A magyar és az orosz irodalom intenzívebb kapcsolata a múlt század húszas éveiben kezdődik. Ez időpont körül fordult íróink figyelme az orosz mellett a lengyel, a cseh és félévtized után a bolgár irodalom felé is. Évszázados történelmi kapcsolatok mélyültek el ezáltal szellemi téren, s a húszas években kezdődő irodalmi kapcsolatok azóta is tartanak — napjainkig. Irodalmunk puskini és lermontovi költői hagyománya mellett, az orosz regényirodalom mély és maradandó nyomokat hagyott irodalmunk történetében. Csak az angol vagy a francia regény hatása mérhető össze azzal, amit az irodalmi ízlés fejlődésének történetében az orosz regényirodalom jelentett: elsősorban Gogol, Tolsztoj, Turgenyev, Dosztojevszkij és Gorkij művei; de Ivan Alekszandrovics Goncsarov művészete is. A magyar műfordítás történetében is jelentős helyet töltenek be a Goncsarovfordítások, olyannyira, hogy ezekre is vonatkoztathatjuk Vörösmarty közismert megállapítását: a nemzeti literatúra történetében az igazi műfordítás az eredeti műalkotással ér föl. I Goncsarov nemes művész-egyéniségének híre előbb érkezett hazánkba, mint nagy művei: első általunk ismert említése irodalmunkban 1859-ben történt a Magyar Néplap

1 március kilencediki számának Hírmondó rovatában: „Az irodalom mily melegen pártoltatik Oroszországban kitűnik abból, hogy Gontscharoffsz Oblomoff című utolsó regényét, melyért egy könyvkereskedő 20 000 frankot, Bezborodki gróf pedig hogy a »Ruszkoje slowo«-nak ajándékozza, 30 000 frankot ajánlott, Krajevszkij kiadó 40 000 frankért vette meg. Ha így díjaznák a magyar regényeket, bizonyára az írók milliomosok lennének". A következő említés negyedszázaddal később, 1884-ben hangzott el: Csopey László, az orosz irodalmi alkotások jeles tolmácsolója, a Nemzet című napilap hasábjain Az orosz élet és irodalom köréből címmel értekezik; ebben a cikkében így emlékezik meg az akkor még élő Goncsarovról: „A nagynevű regényírók közül Goncsarov a hetven évet tapossa és a tollat is letette". Három évvel később Jancsó Benedek a Fővárosi Lapokban Oblomovizmus címmel írt figyelemre ébresztő tanulmányt: „Goncsarovról — írja — nem emlékszem, hogy valamit olvastam volna magyarul, pedig ő is egyike ama jelesebb orosz íróknak, kik Turgenyev és Tolsztoj környezetét oly szépen kiegészítik"; „az orosz nemzet egyik tipikus lelki sajátságának ő volt egyik leírója és legkife500