AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Somkuti Gabriella: Korszerű természettudományos irodalom Széchényi Ferenc és Teleki László könyvtárában (II)

sere vonatkozó alapvető vizsgálatait közölte 1727-ben megjelent művében, utóbbi továbbfejlesztette a növények élettanára vonatkozó ismereteket. Az oxigén felfedezése (J. Priestley) nagy lendületet adott a növényélettani kutatásoknak, s 1779-ben J. Ingenhousz mondta ki először a zöld növények szénsav-oxigén cseréjét. (Experiments upon vegetables. London, 1779.) J. G. Koélreuter kimutatta a különböző fajok kereszteződésének, tehát a termékeny hybrid fajok keletkezésének lehetőségét. Meg kell még emlékeznünk arról a jelenségről, amely mind a növénytan történetében, mind a könyvtörténetben rendkívül jelentős, és ez az illusztrált növénytani díszművek korszaka. Ez az időszak a XVIII. század közepétől mintegy száz éven át tart, de a fénykor a XVIII. századra esik. E munkák létrejöttében részben a botanika fellendülése, részben a kor, ill. a mecénások reprezentatív igénye játszott szerepet. A kis példányszámban megjelenő, már korukban is rendkívül drága díszművek a növények természethű képeit tartalmazták, művészi látásmóddal és hallatlanul magasfokú technikai készséggel ábrázolva. Tudósok és ihletett grafikusművészek közös alkotásai ezek a művek, bár néha előfordult, hogy a kettő egybeesett, így pl. N. J. Jacquinnek, „Bécs Linnéjének" esetében, aki maga illusztrálta műveit. E díszművek legkiemelkedőbb mesterei G. D. Ehret, a Bauer fivérek, (F. A. Bauer, F. L. Bauer és J. Bauer) P. J. Bedouté, P. J. Türkin és mások. (A F. L. Bauer illusztrálta Flora Graecának. 1845—46-ban készült új lenyomatának mai értéke kb. 10—12 000 aranykorona.) Az állattan területén a két előző század folyamán az állatvilágot leíró művek nagy számban láttak napvilágot. Az osztályozás, a rendszerezés itt is éppen olyan sürgető szükségszerűség volt, mint a botanikában. J. Ray és J. T. Klein foglalkoznak a rendszerezéssel, — Klein ugyan elég önkényesen, az állatok végtagjainak száma szerint osztályoz. Baynek viszont elsőként sikerült tisztáznia a fajfogalmat, s osztályozásában az egész középkoron át uralkodó Pliniusszal szemben Arisztotelész lényegében helyesebb felosztásához nyúlt vissza. A leíró állattan nagy, átfogó megreformálását K. Lnné hajtja végre. Osztályozza az állatokat, s a botanikához hasonlóan itt is bevezeti a binominális nomenklatúrát. Miután a kor hiányos anatómiai ismeretei még nem tették lehetővé az állatok belső szervezetén alapuló természetes rendszerezést, kis módosítással lényegében ő is elfogadta Arisztotelész felosztását. Linné munkássága nagy lökést adott a leíró állattannak. Míg a Systema naturae 2. kiadása 1746-ban még csak 607 állatfajt ismertetett, a 13. kiadásban 1788-ban már 19 604 található. Az anatómia fejlődése a század végén már lehetővé tette egy természetes rendszer kidolgozását. Ezt G. Guvier francia zoológus, az összehasonlító boncolástan megalapítója hajtotta végre, ő már nagy anatómiai apparátussal dolgozott, s állatrendszertana alapelveiben ma is helytálló. Az anatómia csak a XVIII. század folyamán vett nagyobb lendületet, s az indítást itt is a mechanika szolgáltatta. W. Harvey vérkeringés elmélete mechanikai magyarázatra támaszkodott, a testet mint hidraulikus gépezetet fogta fel. Ez megfelelt Descartes állatgép—embergép elméletének, bár nála az utóbbit az előbbitől még megkülönbözteti valami értelmes lélekféle, amely az egész mechanizmus működését irányítja. Ezt is elhagyja J. 0. Lamettrie francia filozófus, s L'homme machine c. művében teljesen materialista alapra helyezkedik. A gépelméletet az anatómia vonalán még tovább fejlesztette G. A. Borelli olasz orvos és természettudós De motu animalium c. művében. (Vol. 1—2. Roma—Leyden, 1680—85.) Az élet „princípiumának" kérdését azonban egy hipotézissel volt kény410