AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

I. A könyvtár életéből - Dezsényi Béla: Trócsányi Zoltán nyolcvan éves

osztálynak a raktári helyzete. Trócsányi vezetése alatt rendezték be először a külföldi hírlapok ideiglenes külső raktárát előbb a volt Festetich-palota istálló­épületében, majd az ugyancsak az állam által megvásárolt egykori Eszterházy­palötában, ahol most a Rádió székel. Trócsányi volt az első, aki felismerte, hogy a Hírlaptár anyagát a kutatókhoz közelebb kell hozni: az amúgy is zsúfolt helyisé­gek egyikében kis, néhány személy elhelyezésére alkalmas olvasótermet rende­zett be. A rendelkezésre álló lehetőségekhez képest elkezdte szorgalmazni a periodikák történeti és bibliográfiai feldolgozását is, Szinnyei és Kereszty félbenmaradt kez­deményezéseit folytatva. Erre lehetőséget nyújtott a Magyar Könyvszemle is, az OSZK 1876-ban indult negyedéves folyóirata, amelynek szerkesztését a fiatal, reformokra törekvő főigazgató, Fitz József, Trócsányira bízta. A lap hét évig (1937—1944) Trócsányi szerkesztésében és a Fitz által alapított Magyar Könyv­tárosok Egyesülete kiadásában jelent meg. Könyv- és sajtótörténeti cikkek mellett rendszeresen hozta az átmeneti fellendülésnek indult magyar könyvtártudomány első megnyilatkozásait: Fitz József, Káplány Géza, Goriupp Alice, Domanovszky Ákos cikkeit. Trócsányi nemcsak gyűjtött, őrzött és terjesztett, hanem írt is könyveket. Mégpedig annyit, hogy ennek az ünnepi megemlékezésnek a helyét összes művei bibliográfiája egészen betöltené. Még csoportosítani is nehéz ennek a változatos érdeklődésnek maradandó termékeit, hiszen a mély alapokra építő tudós és a szépíró között néha egészen keskeny a határ. Kétségtelenül a nyelvtudomány felé viszi érdeklődésének első iránya: egye­temi hallgató korában fő szakja a finn-ugor nyelvészet volt. Ennek emléke vogul szójegyzéke (Nyelvtudományi Közlemények 1909). Finnből fordított, finn műveket ismertetett, a szamojédek nyelvét és életmódját kutatta. De már ezt megelőzte A XVI. század e-jelölései c. értekezése, amely egy sor a magyar irodalmi nyelv és helyesírás történetével foglalkozó dolgozat kiindulópontja lett és átvezetett a nyomdászat-, majd általában a könyvtörténet területére. Ennek lett Trócsányi Zoltán magántanára, majd rendkívüli tanára a budapesti egyetem bölcsész­karán. A régi irodalmat a nyelvész szemével forgatta végig. De adatait az író kép­zeletével is megelevenítette. Előbb egy gyűjteményt tett közzé A régi magyar irodalom Gyöngyösiig címmel, majd népszerű stílusban, de tudományos forrásként is használható művelődéstörténeti gyűjtőkötetekbe rendezte a múlt társadalmáról megfigyelt tényeket, amelyek azután Magyar régiségek és furcsaságok, Kirándulás a magyar múltba, A történelem árnyékában, A régi falu és utoljára Régi világ, furcsa világ (1958) címmel jelentek meg. Ezeket ismerte Trócsányi munkái közül legjob­ban a nagyközönség. Mindezekkel párhuzamos szálon fűződött ennek a gazdag írói pályának egy külön, a többinél nem kevésbé jelentős fonala: az orosz irodalom tanulmányozása, fordítása, kommentálása. Talán még apja szülőházáig vezethető vissza a szláv világ iránti érdeklődés, amely hamarosan az orosz irodalom gazdag világa felé vezet. Puskint, Gogolt, Goncsarovot kezdi fordítani, Dosztojevszkij-breviáriumot és életrajzot ad ki. Még nem felderített része volt az 1920-as évek rendkívül olcsón forgalomba hozott oroszból fordított kiadványainak létrejöttében. 1945-től kezdve egy sor cikke jelent meg a magyar-orosz nyelvi és irodalmi kapcsolatok történeté­ből. 1945 és 1952 között az egyetem bölcsészkarán az orosz nyelv és irodalom nyil­2 Évkönyv 17

Next

/
Thumbnails
Contents