AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

I. A könyvtár életéből - Gombocz István: Unesco egyezmények a nemzetközi kiadványcsere szabályozására

A hivatalos kiadványok egyezménye ügyében még több a pótolnivaló. Az Utasítás megemlíti ugyan a hivatalos kiadványok kategóriáját, de a fogalmat nem tisztázza. Legutoljára az akkor még fennállott Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ foglalta jegyzékbe az akkori Magyarország hivatalos anyagát éppen a brüsszeli egyezményekre való tekintettel, azóta azonban a megváltozott viszonyok között erre semmilyen szerv nem vállalkozott. Mind a régi brüsszeli egyezmények értelmében, mind kétoldalú megállapodások alapján az erre jogosított Csereszolgálat részéről folyik ugyan néhány külföldi állammal a „hivatalos" anyag cseréje, de ez mindössze az Országgyűlés hézagosan kibocsátott anyagára és a hivatalos közlönyre korlátozódik, holott nyilvánvaló, hogy egyfelől sokkal több az új egyezmények értelmében is meghatározható hivatalos anyagunk, másfelől sokkal több külföldi anyag iránt mutatkozik érdeklődés az Országgyűlési Könyvtár és esetleg más könyvtárak részéről. Bár nem lebecsülendő mennyiségben sikerült már eddig is számos ország érdekes anyagát biztosítani, mégis sürgős felmérésre szorul tehát egyrészt a valóságos igény, másrészt ennek arányában a magyar hivatalos anyag lehető pontos meghatározása. Az új egyezmények által a csereszolgálatokra hárított funkcióknak a mi Csereszolgálatunk csak részben tud megfelelni. Különösen a hivatalos kiadványok várhatóan fokozódó cseréjével már csak akkor tudna megbirkózni, ha az új egyezmények nyomán birtokába jutna azoknak az anyagi és egyéb erőforrásoknak, amelyek biztosítását a hivatalos kiadványok egyezménye az államok számára kötelezően előírja. Az új Unesco egyezmények alapján tehát végeredményben egy új belső jogszabályra lenne szükség, amely kiküszöbölné a maga idejében igen korszerű miniszteri Utasítás hibáit és figyelembe venné az új egyezményekből fakadó kötelezettségeket. Ezzel új lendületet adnánk a Magyarország és a külföld közötti kiad vány cserének. Bízhatunk abban is, hogy az új Unesco egyezmények világszerte serkentőleg fognak hatni a kiadványcsere fejlődésére, de ennek természetesen az az elsőrendű feltétele, hogy minél több állam csatlakozzék hozzájuk. Néhány fontos állam, mint a Szovjetunió, Anglia, Franciaország az elsők között voltak, amelyek elfogadták és ez jó jel, hiszen egyikük sem volt a brüsszeli egyezmények részese. Az Egyesült Államok csatlakozása valószínű, talán csak a ratifikálási folyamat tart sokáig. Valószínű, hogy Csehszlovákia, Lengyelország és Románia követni fogja a már bekapcsolódott szocialista államok példáját. Ilyenformán számítani lehet arra, hogy néhány év alatt több állam sorakozik fel majd az egyezmények mögött, mint ahány valaha is részt vett a brüsszeli rendszerben. Ausztria, a Német Szövetségi Köztársaság és a skandináv államok valószínűleg távol maradnak, de kárpótlást fognak nyújtani a latinamerikai országok, valamint feltehetően az ázsiai és afrikai államok. Az univerzalitást tehát az egyezmények aligha fogják elérni, de eléggé elterjedtek lesznek ahhoz, hogy hatásuk érezhető legyen. A tartózkodásra nincs is különösebb ok, hiszen látjuk, hogy végeredményben olyan keretszövegekről van szó, amelyek alig rónak terheket az államokra, szabad mozgásuk a legteljesebb mértékben biztosítva van. A hivatalos kiadványok cseréjét a kívánatos keretek között lehet tartani és csak a valóban szükséges külföldi anyag ellenértékéről kell a csereközpontok útján gondoskodni. Az általános egyezményből fakadó ösztönzési és könnyítési kötelezettség főleg a csereközpontok valamivel nagyobb mértékű állami támogatását jelenti, valamint azt, hogy ezentúl 4* 51