AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

I. A könyvtár életéből - Gombocz István: Unesco egyezmények a nemzetközi kiadványcsere szabályozására

népek által közzétett szellemi termékeket. A kiadványcsere fejlesztése tehát kezdettől fogva fontos programja volt a világszervezetnek, ezen a téren igen sokat is tett. Érthető tehát, hogy a második világháború után egyre többen az Unescótól várták az elavult brüsszeli egyezmények módosítását és egyre több oldalról sürgették a rendezés szükségességét. Az évtizedek során ugyanis meglehetősen áttekinthetetlen helyzet alakult ki. A különféle kétoldalú és többoldalú államközi megállapodások, hivatalos egyezmények, kulturális szerződések egész szövevénye hálózta be a világot, ezek gyakran keresztezték egymást, különösen olyan államok esetében, melyek a brüsszeli egyezményeknek is és más két- és többoldalú egyezményeknek is tagjai voltak. Felmerült az a kívánság is, hogy az egyszerű, intézmények közötti megállapodások számára is általános kereteket kellene teremteni, melyek alapján az újabbak megkötése könnyebb lenne. 1948-ban hívta össze az Unesco az első szakértői értekezletet, mely azonban még nem fogadta el a multilaterális egyezmény gondolatát, hanem a kétoldalú szabályozást ajánlotta, de már felvetette a csereközpontok hatáskörének kibővítését, a szállítási és vámkérdések ügyét, valamint a cseréhez nélkülözhetetlen bibliográfiák követelményét. Az Unesco által rendezett és a kiadványcsere fejlesztésével foglalkozó különféle regionális szemináriumok (Havanna, Zágráb, Manila, Montevideo, Damaszkusz és Tokió), ugyancsak sürgették a kérdés rendezését. Konkrét formában Jugoszlávia és Japán vetették fel 1951-ben, hogy a fennálló sok két- és többoldalú egyezmény helyett az Unesco égisze alatt hozzanak létre egy új, univerzális célú multilaterális egyezményt. A döntő lökést egy olasz javaslat adta meg az 1954. évi montevideói Közgyűlésen, melyet el is fogadtak és megbízták az Unesco főigazgatóját azzal, hogy készítse elő a nemzetközi kiadványcserével foglalkozó egyezményeket. Schmidt-Phiseldeck tanulmánya A felhatalmazás alapján a főigazgató a tematika kidolgozására SchmidtPhiseldecle igazgatót, a Dán Csereközpont vezetőjét kérte fel. A tanulmány 1955 nyarán el is készült, hozzászólás végett valamennyi tagállam megkapta. A szerző megállapítja, hogy világos tendenciák mutatkoznak az elavult brüsszeli egyezmények pótlására és bár kitér a kétoldalú államközi egyezmények előnyeire is, a többoldalú egyezményt tartja olyan eszköznek, amely átfoghatja a jelenleg érvényben levő sokféle szerződést és ami alkalmas lenne arra is, hogy a cseréhez szükséges anyagi támogatás az államok részéről biztosíttassék. Az új többoldalú egyezmények rugalmas kikötésekkel alapot szolgáltathatnak a nemzetek közötti kétoldalú megállapodások megkötéséhez. Csak új multilaterális egyezménytől lehet remélni azt, hogy a kiadványcsere jelenlegi földrajzi egyenetlenségei valamennyire enyhüljenek. A kötelezettségek egymást részben keresztezik, sokfelé pedig hiányzik a viszonosság. Schmidt-Phiseldeck fontos szerepet szán a csereközpontoknak is, információs feladatokkal, bibliográfiai tevékenységgel, sőt a hazai cserélő intézményekről vezetendő nyilvántartási kötelezettséggel kívánja őket felruházni, rájuk bízná a duplumcsere gondozását és a központ saját cseréjének ügyét is megemlíti. A hivatalos kiadványok új meghatározásához azt ajánlja, hogy tekintettel a kategória egyre kevésbé áttekinthető voltára, az anyag jellegét ne 39