AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Ferenczy Endréné: Az Országos Széchényi Könyvtár Olvasószolgálatának története 1802—1919

válláról, hogy anyagát, valamint olvasótermének korlátozott számú férőhelyét teljes egészében a tudományos kutatás szolgálatába állíthassa. A tanácsköztársasági könyvtárpolitika ugyanis a könyvtárak szerteágazó rendszerében a nemzeti könyvtárnak főként muzeális szerepet szánt, mely gyűjtőköri adottságaiból kifolyólag kizárólag a magyar tudomány (elsősorban pedig a, humántudományok) művelésének forrása lehet. Az 1919 márciusában összeállított „Az országos könyvtárügy rendezésének általános alapelvei" c. programtervezetben ezt olvashatjuk: „A mai Nemzeti Múzeum épülete teljesen könyvtári célokra volna átengedendő s a Nemzeti Múzeum Könyvtára nagy muzeális könyvtárrá volna kifejlesztendő. A magyar nyelvű s magyar dolgokra vonatkozó nyomtatványok teljes gyűjteménye volna, inkább a jövő kutatója és a múlt történetírója számára szolgáló dokumentumraktár, mint a jelen élő eszköze. Egyetlen könyvtára volna Budapestnek, mely inkább őrzi a könyveket, mintsem használtatja."

81 A megfogalmazás a maga tömörségében is világosan rávilágít annak a szerepnek az igen helyes elképzelésére, amelyet e kultúrpolitika a Széchényi Könyvtár számára kívánt kijelölni. A tudományos kutatás megfelelő színvonalát akarta biztosítani a könyvtár praesens jellegének megőrzésével, sőt fokozottabb hangsúlyozásával. Már a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, 1919 februárjában, a Kommunista Párt Dienes László által kidolgozott „Könyvtárügyi Program"-ja

82 a nemzeti könyvtárral szemben támasztott követelményként jelöli meg az estig nyitvatartó olvasótermeket és sok kisebb kutatószobát. Az ezzel kapcsolatos helyproblémát az egész múzeumi épületnek a könyvtár céljaira való átengedése oldaná meg, véget vetve ezzel a zsúfoltság és helyhiány évtizedes panaszainak. A könyvtár forgalmára vonatkozó statisztikai adatok a Tanácsköztársaság idejét külön nem tüntetik fel. Az 1919-es év együttes eredményei valamivel alatta maradnak az ezt megelőző és követő éveknek: 9393 olvasó 27 734 könyvet, 1728 olvasó 5007 hírlapot és 90 kutató 2279 kéziratot használt az olvasótermekben. A számok csökkenését azonban a fűtési nehézségek magyarázzák; a fehér terror első hónapjaiban, októbertől kezdve, bár az olvasótermek nyitva állottak a közönség előtt, de fűtés egyáltalán nem volt, így az olvasók száma erősen megcsappant. A statisztikát tehát valószínűleg ez az időszak módosította, a. Tanácsköztársaság ideje alatt az olvasók száma — a világháború éveihez viszonyítva —• lényegesen nem változhatott, mivel a könyvtári hálózat kiépülése,, végső formájában, a rövid idő alatt nem valósulhatott meg. A kölcsönzés kérdésére a könyvtárügyi program említett része külön nem tért ki, de a muzeális jelleg hangsúlyozása arra enged következtetni, hogy ezen a, téren is fokozott szigort kívánt volna érvényesíteni. Hiszen a megőrző, praesenskönyvtár közöségszolgálatában a kölcsönzés legfeljebb kivételes esetekben, de csak igen jelentéktelen helyet foglalhat el. A gyakorlatban azonban néhány hónap alatt ezt sem lehetett következetesen elérni, bár a kölcsönzések számadatai az év folyamán csökkenést mutatnak: 1913-ban 2978, 1919-ben 2254, 1923-ban 4987 személy vette igénybe az állományt házi használatra. De ennél a még mindig, elég magas számnál jelentősebb körülmény volt az állomány teljessége szempontjából a közoktatásügyi népbiztosságnak egyik rendelete, mely szigorúan felszólította mindazokat „akik ... bármely közgyűjteményből való könyveket két» hónapnál hosszabb idő óta tartanak maguknál, hogy azokat ... haladéktalanul szolgáltassák vissza."

83 A büntető szankciót is kilátásba helyező intézkedés hatására. 229>