AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Windisch Éva: A magyar tudománytörténet forrásaiból

egészíti végül a bányászati vonatkozású kéziratok sorát egy Selmecbányái Docimcm'a-tankönyv 1775-ből, a nemesfémek és a vas kiolvasztásának módszereirőL A jegyzet — sok külföldi anyagot is felhasználó kompilácio •— kétségkívül a helyi gyakorlatot, vagy legalábbis az ideálisnak tartott gyakorlatot tükrözi. (Quart. Lat. 590.) Bár a felsorolt kéziratos anyag mennyisége és értéke elenyésző a levéltári őrzésben fennmaradt bányászattörténeti anyag mellett, annyit megállapíthatunk, hogy attól elütő jellegénél fogva olyan kérdésekre is választ ad, melyek után hiába nyomozunk a levéltári iratok között, s így hozzájárul bányászattörténetünk — s általában technikai műveltségtörténetünk — teljesebb, sokrétűbb megismeréséhez. Utolsóként az orvostudományra — s ezen belül az állatorvoslásra és a gyógyszerészeire vonatkozó kéziratanyagot kívánjuk ismertetni. A magyarországi orvostudomány — a többi természettudományhoz és alkalmazott tudományhoz, képest — már a XVI—

XVII. században viszonylag magas fejlettségi fokon állott. A középkori orvosi kéziratok között azonban még nincsen magyar vonatkozású (Clmae, 53, 90, 109, 117, 138, 223, 342, 364.), s legtöbbjük csak a XIX. században került Magyarországra (nagyobb részüket Jankovich Miklós vásárolta). A XVI. századi anyag nem nagy mennyiségű,

33 s nagyobb része nem is magyar provenienciájú. Legérdekesebb közöttük a korábban tévesen Sambucusnak tulajdonított, Practica medicináé címmel ellátott kézirat, mely az 1585—1595 közötti évekből — több kéztől származó, történeti vonatkozású feljegyzések mellett — egy német földön működő orvos feljegyzéseit tartalmazza (Fol. Lat. 1713.). A XVII. században azután megszaporodik az orvosi kéziratok száma; nagyrészük recepteket tartalmazó könyv, amelyek — akár orvosi gyakorlat, akár háziorvosiad céljait szolgálták — a magyarországi gyógyászati eljárásokról elég sokoldalú képet nyújtanak.

31 A XVIII. század folyamán, s még inkább a XIX. század első felében az orvostudomány differenciálódása, szakszerűvé válása tapasztalható: a régi típusú „orvosi könyv"-ek mellett (értve ezalatt a receptgyűjteményeket éppúgy, mint az összefoglaló gyógyászati kézikönyveket, medica" különféle változatait) megjelennek a modern értelemben vett orvostudomány egyes szakágazataira vonatkozó, általában tanulmányi céllal készült anatómiai, patológiai, terápiai tárgyú kéziratok; megjelennek az egyes betegségekkel — seborvoslás, gyermekbetegségek, táplálkozási betegségek, kolera, pestis —, a szülészettel foglalkozó művek; tudománnyá válik a gyógyszertan, s számos változatban állítják össze az állatorvoslással kapcsolatos tudnivalókat is.

35 E nagy mennyiségű anyagból egyetlen gyűjteményt szeretnénk kiemelni, mely nem régiségénél — a. XIX. század első feléből származik —, hanem speciális jellegénél, kitűnő forrásértékénél fogva érdemel figyelmet: a pesti egyetem orvoskarához tartozó klinikán 1814—1841 között ápolt betegek kórtörténetének leírásait, részben a betegség lefolyásának napról napra való ismertetésével.

36 A feljegyzések készítői orvosok vagy orvostanhallgatók, akik professzoruk, az esetek többségében Bene Ferenc professzor irányításával foglalták írásba a betegségek tüneteit, az alkalmazott kezelési eljárást és annak eredményét. Egyes kötetek havi statisztikai kimutatásokat is tartalmaznak a betegek állapotában beállott változásokról; másutt a kórházi kezelés szempontjából jelentősnek látszó meteorológiai megfigyelések rögzítésével találkozunk. Külön füzetsorozat foglalkozik a reumás esetekkel. E nagjr mennyiségű anyag rendszeres feldolgozása, úgy véljük, hézagtalan képet adhat a 169*