AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Durzsa Sándor: Egy korai itáliai ars dictaminis az Országos Széchényi Könyvtár kódexében

editiónak a másolata, ami HasJcins datálása szerint 1144—1145 között keletkezett. A budapesti kódex tehát Bernardus művének éppen a legrégebbi változatát őrzi. A szorosan vett ars dictaminis-hez, levélelmélet kifejtéséhez már ebben a legrégebbinek tekinthető változatban is egy nagy terjedelmű exordiumgyűjtemény csatlakozott. A grazi szövegtől csupán annyiban különbözik, hogy metrikai fejezet nem található benne. Bernardus ars dictaminis-e, amint azt a bemutatott feldolgozások nyilvánvalóvá tették, nemcsak keletkezésének idejét és földrajzi környezetét tekintve maradt ránk különböző variációkban, hanem tartalmában is bizonyos rétegeződéseket mutat. Mégpedig a következő alkotóelemekből tevődik össze: 1. dictamen prosaicum, 2. exordiumgyűjtemény, 3. dictamen metricum, 4. dictamen rithmicum, 5. privilegia, 6. exornationes rhetoricae, 7. levél- és oklevélgyűjtemény (ez utóbbi csak egyetlen kéziratban!) Áttekintve ezt a tematikát, első pillantásra szembetűnő, hogy a XII. század közepén találunk egy olyan dictamentanítót, aki nemcsak a levél műfajával, hanem verstani, retorikai és egyéb műfajelméleti kérdésekkel is foglalkozik. Ebben a korban ugyanis inkább az az általános, hogy a, szerzők csak ígérik a dictamen prosaicum-on kívül a dictamen egyéb fajaival való foglalkozást, de valójában a puszta ígéretnél maradnak.

13 Jelenlegi ismereteink szerint Bernardus az első, aki a dictamen tanítását ilyen széles értelemben tekinti feladatának és e programnak igyekszik is eleget tenni. A kézirati hagyományozás szerint először a dictamen prosaicum készült el, amihez az exordiumgyűjtemény és a dictamen metricum csatlakozott a legkorábban. A későbbi átdolgozásokban a dictamen rithmicum, a privilégiumokkal foglalkozó fejezet és az exornationes rhetoricae megjelenése bővíti a tartalmi kört. Bernardus ars dictaminis-ével meglehetősen kiterjedt irodalom foglalkozik. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a műről alkotott tudományos összkép csak megközelítőleg is teljes. így nem ismerjük valójában a mű gerincét képező dictamen prosaicum szerkezetét, forrásait, elméleti tanításainak új vonásait. A hivatkozott kutatások éppen csak érintették, de nem dolgozták fel Barnardusn&k a levélen kívüli egyéb műfajokra vonatkozó tanításait, a művészi próza szabályairól megfogalmazott tételeit. Kevés történt eddig a teljes mű rétegeződésének vizsgálata érdekében, s lényegében a szerző személyéhez sem jutottunk közelebb azon kívül, hogy sikerült elválasztani Bernardus Silvestris személyétől. III. A következőkben két kérdést vizsgálok meg közelebbről, mégpedig Bernardus tanítását a műpróza stílusáról és a levélen kívüli más prózai műfajokról. Bernardus ars dictaminis-e a prózai dictamen meghatározásában a névtelen Bationes dictandi c. munka meghatározását követi.

14 Ami azonban a Bationesben rövid és szinte kivonatos jellegű, azt Bernardus részletezőbben kifejti. Idézzük a Bationest: „Nam grece proson latiné longum dicitur. Illám igitur litteralem editionem congruam esse dicimus, qua verbis grammatice ordinatis prosaice vei metrice matériám propositam deseribimus."

15 Bernardus a Bationes szerzőjének ezt'a megállapítását a következőképpen fejti tovább: „Illám igitur congruam litteralem editionem prosam vei prosaicum dictamen esse concedimus, que ex verbis sive sententia unius carminis assumi potest, vei ex qua versum unum hexametrum vei pentametrum constitui possibile est."

16 A továbbiakban Beda Be arte metrica c. művére utal, melyben — szerinte— 10 Évkönyv 145