AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Haraszthy Gyula: Az országos gyarapodási jegyzékek külföldön és Magyarországon

válogatott körén. Ezt a zárt, gyakorlati jellegüket különben a mai napig megőrizték, amennyiben csak saját beszerzéseikről — leginkább a külföldiekről—óhajtották tájékoztatni olvasóikat. Azonban már a múlt század második felében kezdtek feltűnni a helyi jellegű, jegyzékek mellett azok a központi kiadványok is, melyek egy-egy ország több jelentős könyvtárának új gyarapodásáról kívánták tájékoztatni az olvasókat. E kollektív könyvtári munkaeszközök létrejötte különféle indítékokból fakadt, s így az összevont (központi) gyarapodási jegyzékek funkciói és típusai már kezdettől fogva eltéréseket mutattak fel. Ezúttal a magyarországi fejlődés megértésének érdekében e kiadványok fa típusait és alapvető funkcióit kívánjuk csupán ábrázolni. Valamennyi központi gyarapodási jegyzék közreadásának közös kiindulópontja az a törekvés volt, hogy az egyes könyvtárak új beszerzési kiadványaihoz viszonyítva hatékonyabb és szélesebbkörü tájékoztatást nyújtson a tudományos problémák iránt érdeklődő olvasóknak. Ehhez az alapvető, közösnek mondható funkcióhoz egyéb igen fontos különleges célkitűzések tapadtak, s ennek következtében az elvileg „egyetlen" tipus differenciálódott, vagy más fogalmazással ezt a hatékonyabb tájékoztatási feladatot különféle kiadványtípusokkal, más-más módszerekkel kívánták megközelíteni. Ebből következett az, hogy az elvileg egységes kiindulás ellenére a gyarapodási jegyzékekre ruházott egyéb funkciók különbözősége a műfajon belül lényeges eltéréseket okozott. Tekintsük át röviden a típusokat, melyek egyúttal a feladatok területén is további vizsgálódást tesznek lehetővé. Az egyik alapvető forma az illető ország kurrens központi katalógusának nyomtatásban való kiadása. Viszonylag korán, 1886-ban tűnt fel Svédországban {Accessions-Katalog. Sveriges Of fentliga Bibliotek), Olaszországban (

Bottettino delle opere moderne straniere), 1902-ben Dániában (Accessions-Katalog), majd jóval később, 1929-ben Finnországban (Soumen Tietullisten Kirjastojen Lisäluettelo). Közös jellemzőjük e rendszerint nagyszabású kiadványoknak, hogy a közreműködő szakkönyvtárak bejelentései alapján a nemzeti könyvtár nyomtatott kötetek formájában teszi közzé az illető országba beérkezett külföldi könyvek címeit és lelőhelyeit. Mivel lényegében a cédula-formájú központi katalógust kívánják helyettesíteni, terjedelmes kötetekben, legtöbbször egy (sőt néha több év) anyagát fogják össze a az aktív, gyors tájékoztatás feladatát akarva-nemakarva elhanyagolják, lassanként retrospektív jellegű összeállításokká válnak. Nem véletlen, hogy újabban ezek a nagymúltu könyvtári vállalkozások Svédországban is, Dániában is — természetesen alapkoncepciójuk határain belül — korszerűsödni akarnak.

3 Ez az országos gyarapodási jegyzék-típus — éppen mert a központi katalógus feladatait teljesíti — maradéktalanul a könyvtárközi kölcsönzés szolgálatába állítható, hiszen nagy címanyagot és viszonylag sok lelőhelyet közöl. Meg kell még jegyezni, hogy e gyarapodási jegyzékek ragaszkodnak a hagyományos nyomdatechnikához s így késésük, elmaradásuk részben ezzel akonzervativizmussal is magyarázható, Szintén a központi katalógussal, annak szolgáltatásaival kapcsolatos e kiadvány-típus ama korszerűbb változata, mely a tájékoztatást tekinti főfeladatának 13T