AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Busa Margit: Kazinczy Ferenc munkáinak kiadástörténete. (Születésének 200.évfordulója alkalmából.)

szavában így utal e munkának beláthatatlanságára: „A Kazinczy-Bizottság ...minden lehető eszközt felhasznált hogy a kiadandó levelezést mennél teljesebbé tegye. Alig dicsekedhetünk vele, hogy gyűjteményünk így is igazán teljes volna. Kazinczy levelezését teljesen összegyűjteni, majdnem olyan lehetetlen, mint bármely nyelvnek teljes szótárát megírni." Igaza volt! Halála után kilenc év alatt 255 ismeretlen, illetve folyóiratokban, napilapokban szétszórtan publikált Kazinczy-levél került elő. Ezeket 1927-ben az Akadémia Irodalomtörténeti Bizottságának felügyelete alatt egy kiegészítő, 22. kötetbe foglalva Harsányi István tanár, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának könyvtárosa rendezte sajtó alá. Ebben a kötetben foglalt anyaggal a levelek száma 5648-ra emelkedett. A levelek sora 1764. dec. 3—1831. aug. 15-ig terjed. A feldolgozó munka közben előkerült újabb 10 levelet Harsányi a szövegközlés végéhez csatolta, folytatólagos sorszámozással. A 22. kötet megjelenése óta elmúlt 32 év alatt újabb 281 ismeretlen, illetve periodikákban megjelent Ka%tms$-ltvél került napvilágra. Ennek az anyagnak kiadása az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetének irányítása mellett napjainkban történt meg. A levelek száma e kötettel 5933-ra növekedett. A legkorábbi levél 1782. jan. 3-i, a legkésőbbi 1831. jún. 19-i keltezésű. Mint Harsányi munkája, ez a kötet is követi Váczy János tudományos feldolgozási módját és rendszerezését. Az évek hosszú folyamán megjelent levelezéskötetekre az egykorú szakfolyóiratok alig figyeltek fel; az Irodalomtörténeti Közlemények egyszersem ismertette a nagy munkát, az Egyetemes Vhilologiai Közlöny pedig csak négy alkalommal. Kötetenként csak az Akadémiai Értesítőben jelentek meg róla szóló recenziók — többször magának Váczy Jánosnak tollából. Milyen különös, lehangoló tény: Váczy János évek, évtizedek munkájával mintaszerű levelezés kiadványt készített, s a Magyar Tudományos Akadémia tudósai között nem akadt senki, aki ezt a hatalmas opust méltatni kívánta volna a szerkesztőség időről időre magát a sajtó alá rendezőt volt kénytelen megszólaltatni. Miután végigkísértük a Ka^inczy-levelezés kiadásának viszontagságos hosszú útját, s fel tudjuk mérni a napjainkig megvalósult hatalmas program jelentőségét, — befejezésül nézzük meg, hogy mint vélekedett leveleinek kiadásáról annakidején maga Kazinczy. Ha idevágó megnyilatkozásait számbavesszük, azt látjuk, hogy sokféle aggály, ellenkezés élt benne a levelezéskiadás felmerült tervével szemben. A kiadásra biztatók egyike, Döbrentei Gábor 1822. júniusában ezekkel a szavakkal próbált hatni Kazinczyt^: „Minden egyéb még nyomtatlan munkád kijöhet, barátom, halálod után is, mert fenn maradó barátid közül valamellyik el fog járni azok kiadásában, megtenném azt péld. ok. én is készséggel, de levelezéseidet újra szükségképen végig kelletvén még tekintened, most azokat még magadnak kell új rendbe hoznod... Neked valóban a' levél Írásod könnyűsége, kelleme, ingere, uj érdemeket fogja mutatni az Olvasó közönség előtt, 's örök vesztesége lesz Literaturánknak, ha ezen szíves kérésemet teljesíteni nem fogod."

12 Kazinczy azonban igyekezett kitérni a feladat elől, 1822. jún. 18-án így felelt Döbrenteintk: „Barátom, én öregszem, 's sok el nem végzett dolog várja kevés időmet. Levelezőim csomójukat végig olvasni, arra nem marad időm; 341