AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Berlász Jenő: Istvánffy Miklós könyvtáráról

meg tollából az első bővebb — huszonhat soros — tájékoztató az Istvánffybibliotékáról. Jelentősége abban van, hogy a könyvtár hajdani létezését — amely eddig valósággal legendaként szállt szájról-szájra — kétségbevonhatatlanul bebizonyította.

75 Szakirodalmi szemlénkből meggyőződhettünk arról, hogy Istvánffy könyvtáráról átfogó jellegű ismertető leírást sem a történet-, sem az irodalomtudomány nem tud rendelkezésünkre bocsátani. Meg kell tehát kísérelnünk kideríteni, vajon a már bemutatott három kódexen kívül nem maradtak-e fenn az Ir/rá^^y-könyvtárnak egyéb darabjai is, illetőleg nincsenek-e feljegyzések arról, hogy ilyen darabok a múlt században a történelmi Magyarországon még előfordultak. 2. A.^ Istvánffy-könyv tár kéziratos emlékei Kutatásunkat természetesen az Országos Széchényi Könyvtárban kezdtük meg. Mivel ilyenfajta régi értékes anyag legnagyobb valószínűséggel Széchényi Ferenc egykori kéziratgyűjteményében — kézirattárunk törzsanyagában — fordulhat elő, tájékoztatásért a Széchényi-kéziratokról 1814/15-ben közzétett három kötetes katalógushoz folyamodunk.

76 A katalógus, mint ismeretes, hatalmas anyagát a szerzők, illetve — névtelen munkák esetében — a tárgyi címszók betűrendjében tárja fel. Kutatásunkban tehát ehhez az adottsághoz kell alkalmazkodnunk. Ez az út azonban, tekintve, hogy Istvánffyt elsősorban nem mint szerzőt, hanem mint possessort keressük, csekély eredménnyel kecsegtet. A régi possessorokat is magábanfoglaló index ugyanis természetesen nem készült a katalógushoz. Ennélfogva úgy kell segíteni magunkon, hogy Istvánffyn kívül névszerint sorban utána nézünk mindazoknak a humanistáknak, akiknek műveit, tudomásunk szerint, Istvánffy használta, illetőleg akikről tudjuk, hogy baráti köréhez tartoztak, s azoknak is, akik csupán kortársai voltak. Ezenkívül néhány általános jellegű tárgyi címszó (pl. acta, codex, collectanea, manuscriptum stb.) alatt is kutatunk. Ám humanista kéziratok a Széchényi Könyvtárban is fehér holló számba mennek, s ami akad, arról is kiderül, hogy Istvánffy Miklósnak nem volt köze hozzá. a) Fáradozásunk mégsem vész kárba. Ott érünk el sikert, ahol legkevésbé vártuk: különös módon ismét egy Istvánffy-kódex került a kezünkbe, az előzőkhöz hasonló történeti forrásgyűjtemény, túlnyomórészt Istvánffy autographumaival.

7 7 Külsejére nézve azonban ez a kódex (jelzete Fol. Lat. 2275.) merőben más, mint a már ismert három kötet. Sem nagyságban, sem formában nem hasonlít amazokra. Mérete jóval nagyobb— 355x250 mm — kötése pedig fehér disznóbőrrel borított fatáblás, fémcsatos kötés; hiányzik róla a címeres supralibros, sőt minden más, az előző köteteknél annyira jellemzőnek talált ismertető is. A táblákat arany-nyomás helyett vaknyomású minták díszítik, a XVI—

XVII. századi kiadói kötéseken igen gyakran előforduló típusos reneszánsz keretminták és egy-egy ugyancsak szokványos rombusz alakú arabeszk-szerű középdísz. Bizonyosnak látszik, hogy a kódexet nem Istvánffy köttette be, hanem nyilván másvalaki, de mindenesetre még a XVII. században. Nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy a kötés feltűnően hasonlít 220