AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Berlász Jenő: Istvánffy Miklós könyvtáráról

személyekről a múlt század vége óta terjedelmes életrajzok készültek. Még különösebb, hogy egész JjTW/z^-irodalmunk együttvéve sem tesz ki egy komolyabb kötetre valót. Néhány rövid tanulmány, három doktori értekezés s pár szerény adatközlés mindössze az, amit az utolsó félszázad Istvánffyvú kapcsolatban új eredményként felmutathat. Mit derített ki a történeti kutatás Istvánffy könyvtáráról 1850 előtt? Istvánffy Miklós, bármennyire híres szereplője volt is korának, az utána következő nemzedékek éppenúgy elfeledték, mint ahogy a jeles emberek legtöbbjét elfelejtik a közeli utódok. Neki annyiban jutott kedvezőbb sors osztályrészül, hogy hatalmas műve, a Históriáé már a XVII. században kétszer (1622, 1685), a XVIII. században ismét kétszer (1724, 1758), sajtó alá került

39 s így a közemlékezetben legalább a neve s a mű ajánlásában megemlített egy-két személyi adata fennmaradt. Amikor 1711-ben, mintegy száz évvel a halála után, C^vittinger Dávid az első magyar tudós-lexikonban

40 először akarta az utókort tájékoztatni IstváníFyról, semmivel sem tudott róla többet mondani, mint amennyit az 1622. évi kiadás első lapjain Antonius Hieratus ajánlásából olvasott. Ebben pedig az IrMz'«/£y-könyvtárról egy szó sem esett. Félévszázad múlva, 1766-ban Bod Péter életrajzi lexikona, a Magyar Athenas

11 még mindig csak a Hieratus-íéle adatokat tárta a közönség elé, noha van jel, amiből arra lehet következtetni, hogy újabb, a könyvtárat érintő értesülései is voltak.

42 Ugyanebben az esztendőben látott napvilágot Istvánfjynak egy bővebb hiteles életrajza is, egy curriculum vitae, amelyet egyik kortársa, a szintén humanista Balásffy Tamás pécsi püspök (1580—1625) írt, s a tudós Kollár Ádám (1718—1783), Mária Terézia udvari könyvtárosa fedezett fel és tett közzé a bécsi császári könyvtár analektáinak corpusában.

43 Ebből már sok újat meg lehetett tudni Istvánffy pályafutásáról s tudós mivoltáról, de könyveiről még mindig semmit sem. Ettől az időtől kezdve azonban már várni lehetett a történeti ismeretek rohamos gyarapodását. Tudvalevőleg a XVIII. század közepére bontakozott ki s öltött hatalmas méreteket Magyarországon a tudományos jellegű rendszeres történetkutatás. Biztos tudomásunk van arról, hogy Pray György (1723—1801) levéltár i kutatások alapján Istvánffyt^ nézve is számos új adatnak jutott birtokába, így többek között értesülést szerzett Istvánffy könyvgyűjteményéről is,

44 anélkül azonban, hogy publikációiban ezeket közkinccsé tette volna. Nyomtatott műveinek sorában Istvánffyiól az Annales regni Hungáriáé IV. részében (1767) emlékezett meg, de különös módon, nem saját eredményeinek ismertetésével, hanem a Balásffy-féle életrajz újbóli lenyomtatásával.

45 Egy évtized múlva (1776) hasonlóképpen járt el Horányi Elek' 1736— 1809) is, a lexikográfus — Memoria Hungarorumáhan harmadszo s sajtó alá adva a Balásffy-féle analektát.

46 Ugyanebben az időben Horvátországban is megkezdődött a levéltárak széleskörű feltárása. Itt Kercselich Boldizsár Ádám (1715—1778) zágráb kanonok végzett úttörő munkát. Istvánffytól sajnos csak egy szerény igényű kisebb munkájában, a horvátok első tudós-lexikonában emlékezett meg 216