AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Berlász Jenő: Istvánffy Miklós könyvtáráról

hatunk fogalmat arról, mekkora forrásgyűjteményre volt szükség az idevágó előadás megírásához. Meggyőződésünk tovább erősödik, ha Istvánffj korának egészét tekintjük, azt a félszázadnyi időszakot (1556—1606), amelyben szerzőnk szerepelt, s amelynek rajzához (XVII—

XXXIV. könyv) szintén kizárólag a maga által gyűjtött irat- és kéziratanyagra volt utalva. S végül, hogyha a Históriáé teljességét tartjuk szem előtt, a bibliotékát Istvánffj dolgozószobájában nyilvánvalónak kell tartanunk. Bizonyosra vehető, hogy könyvespolcain nemcsak néhány tucat kéziratos könyv sorakozott, hanem olyan gazdag gyűjtemény, amely feltétlenül méltó a könyvtár névre. Sőt biztosnak érezhetjük magunkat affelől is, hogy ez a könyvtár semmiképpen sem korlátozódott történetírói jegyzetanyagra, azaz aligha volt kizárólagosan kézirat-könyvtár; bátran sejthetünk benne nyomtatvány-gyűjteményt is. Erre az a tény jogosít fel bennünket, amit a nagy mű szövegvizsgálata már kétségbevonhatatlanul bebizonyított, hogy ti. szerzőnk a saját korát megelőző hosszú időszak hazai és külső eseményeinek előadását elsősorban külföldön megjelent nyomtatott művek anyagára építette. Feltehető tehát, hogy a használt kiadványok Istvánjfynak birtokában voltak. Ez utóbbi körülménynek egyébként nagyobb jelentősége nincsen, hiszen a XVI. században, amikor Magyarország még javában a kéziratos irodalom korát élte, könyvtáraink is jórészben kézirat-könyvtárak voltak; bennük nyomtatott munkák általában gyéren fordultak elő és sokáig kisebbségben maradtak a kéziratokkal szemben. Az Istvánffj-kódexek, vizsgálatából merített szempontok tehát elég nyomós érveket szolgáltatnak egy Istvánffj-könyvtár utáni kutatásra. Ezek az érvek azonban nem állnak önmagukban. Feltételezésünk realitását Istvánffj Miklós humanista mivoltából eredő tények is hathatósan támogatják. 4. \A% Istvánffj-könjvtár feltételezése Istvánffj humanista életformája alapján Istvánffj a magyarországi kései humanizmusnak egyik jellegzetes típusát képviseli: a világi humanista nagyurat. Irodalom- és társadalomtörténetírásunk sajnos nagy hiányokat mutat a hazai humanizmus 1526 utáni időszakának korszerű analitikus vizsgálata tekintetében.

8 Pedig a XVI. század bizonyos tekintetben fontosabb a magyar humanizmus történetében, mint a Mátyás- és Jagello-kor. Ez az az idő ti., amikor az új világnézet, az új műveltségi forma megszűnik „udvari díszvirág", „importált luxus" lenni, s otthonossá válik a magyar társadalomban: a főpapságon kívül gyökeret ver a főúri rétegben is. Attól fogva, hogy Verböc^i személyében először jelent meg az országkormányzás fórumán latin műveltségű, tudományos képzettségű világi államférfi, rohamos gyorsasággal indult meg az ország báróinak a XV. század végén általában még írástudatlan körében az intellektualizálódás, illetőleg humanizálódás folyamata. A XVI. század közepétől fogva az állam érdeke (felicitas reipublicae) az egyre inkább szekularizálódó kormányzás mellett elengedhetetlenné tette a világi rendű országos főméltóságok számára is a studia humanitatis tökéletes elsajátítását és fölényes gyakorlatát. Ez alól a követelmény alól senki sem vonhatta ki magát, aki társadalmi tekintélyét, amelyre származásánál és vagyoni helyzeténél fogva egyébként 14* 211