AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

II. A. könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Orosz Gábor: Kollacionálás elvén alapuló gépi adatvisszanyerés

nyesüljön: az egyik almezőben a descriptor jelzete szerepeljen, a másikban a vonatkozó dokumentumszámok. Ez az elrendezés azonban itt nem alkalmazható. Ha ugyanis egy Hollerith-kártyán a dokumentumszámok almezejében akár megnevezett, akár nevezetlen zónákban több dokumentumszámot szerepeltetünk, akkor a rendelkezésre álló lyukkártyagépekkel nem tudjuk végrehajtani a különböző kártyákon szereplő, előttünk ismeretlen dokumentumszámok egyeztetését. Ezért a szokásostól eltérő adatbejelölési módot kell választani, hogy a dokumentumszámok kollacionálásának kívánalmát a gépek képességeivel összhangba hozhassuk. Ez pedig abban áll, hogy a Hollerith-kártyán felvett két almező mindegyikébe csak egy-egy jelzet kerül a szokásos Hollerith-bejelöléssel, az egyikbe a descriptor jelzete, a másikba a descriptorral jellemzett dokumentum — de csak egyetlen dokumentum — azonossági száma. Ez az elrendezés képezi tulajdonképpen a probléma megoldásának kulcsát. (Ábra 131. lapon) A dokumentumok analízise nyomán készített primer adatfelvétel természetszerűleg dokumentumonként van felfektetve. Tartalmazza a dokumentum azonossági számát, valamint descriptorait. A descriptorok mellé odavezetendők numerikus jelzeteik a már említett segédnyilvántartásból. Az így elkészített primer adatfelvételi lapokról készülnek a lyukkártyák. Mégpedig minden dokumentumhoz annyi, ahány descriptort adtunk neki. A lyukkártyák elkészítése rendkívül egyszerű. Mindegyikükbe rendre egy másik descriptor-jelzete kerül, míg a dokumentumszám valamennyiöknél ugyanaz lesz. Mivel a kártyák jelmezejének csak kisebb hányada van így igénybevéve, a kártyafelület üresen maradó nagyobbik részébe, amely mintegy 70 oszlopot ölelhet fel, a dokumentum rövidített címleírása és fontosabb bibliográfiai adatai jelölhetők be. (Ld.: az ábrát.) Így annak a hátránynak kompenzálásaként, hogy minden descriptor jelzettel és minden dokumentumszámmal külön kártya készül, azt nyerjük, hogy az információszolgáltatás a dokumentumoknak nemcsak azonossági számait, hanem címadatait is nyújthatja. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a kártyába belyukasztott adatok a kártya peremére betűkre átírtan legyenek felvezetve. Ez a lyukasztással egyidejűleg végezhető, ha a kártyákat az ún. írólyukasztógépen készítik. A közönséges lyukasztógépek bejelöléseit az interpreter géppel kell olvasható formára átírni. A kész lyukkártyák gyűjteménnyé kumulálódnak, mely háromféle módon tárolható: teljesen rendezetten, részlegesen rendezetten vagy rendezetlenül. Teljesmérvű a gyűjtemény rendezettsége, ha a kártyák a descriptorjelzetek szerinti csoportokba vannak gyűjtve és ezeken belül a dokumentumszámok sorrendjében következnek. Részleges a rendezettség, ha a descriptorok szerinti csoportképzés megvan ugyan, de azokon belül a kártyák elhelyezése esetleges. Rendezetlen pedig a gyűjtemény akkor, ha a kártyák teljesen keverten, azaz mind a descriptorjelzetre, mind pedig a dokumentumszámra való tekintet nélkül következnek egymásután. A kártyagyűjtemény eme különböző rendezettségi állapotai egyaránt jelentenek előnyt és képeznek hátrányt. Minél alacsonyabb fokú a rendezettség, annál kevesebb a kártyáknak a gyűjteménybe való reponálásával járó munka. Az újonnan elkészült kártyákat a gyűjteménybe be kell helyezni, az információszolgáltatás céljából kiszelektáltakat pedig vissza kell tenni. 132