AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)
I. A könyvtár életéből - Az Országos Széchényi Könyvtár 1958. évi beszámolója
röket egyesítették a könyvkötészetben, a Gazdasági Hivatal felügyeletével, oly módon, hogy éves munkatervüket a kollégium hagyja jóvá, és a restauráló részleg felett Hajdú Helga főosztályvezető közvetlen felügyeletet gyakorol. A bizottság javasolta a kötészet dolgozói bérének rendezését is. Indítványozták az OSZK részletes, pontos kötészeti katasztere elkészítését, s a kataszter birtokában a személyi és dologi kiadások fejlesztési tervének kidolgozását. Minőségi utasítási javaslatot is dolgoztak ki a kötészet részére. A felülvizsgálati jelentésben tett javaslatra a kollégium határozatot hozott egy ún. „Felügyelő Bizottság" létesítésére. A Felügyelő Bizottság rendszeresen figyelemmel kíséri a kötészet munkáját. Jelentős vállalkozás volt, hogy július—szeptember hónapokban felmérték a könyvtár kötési szükségletét. A felmérés célja részben a kötési restancia megállapítása, részben az évi szükséglet rögzítése volt. Az eredmény a következő : a) Mint restancia (az elmúlt évek hagyatékaként): kötendő 900 000 kötet, javítás, restaurálás, konzerválás végzendő 176 000 köteten; doboz,, téka, boríték szükséglet 14 600 db. b) Egy évi gyarapodás kötési szükséglete: kötendő (jegyzetkötés, félkemény, félvászon, félbőr, egészbőr) 34 459, javítás, restaurálás, konzerválás 5200 kötet, doboz, téka, boríték készítés 1750 db. Ezen kívül számolni kell a használat következtében beálló természetes rongálódással. A kötendő anyag 8%-a folio. A kataszterben a Műemlékkönyvtárak és Kézirattár igénye nincs feltüntetve. A kötészeten ez évben elkészült 9562 könyv, folyóirat, hírlap, kotta, jegyzet, napló stb. kötése, 804 javítás, 119 térkép, kotta kódex stb. restaurálása. 3924 táblát, tékát, dobozt stb. készítettek. AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA A könyvtári kiadványok kérdésével a vezetői kollégium több ülésen foglalkozott. A könyvtár tudományos tevékenysége a jövőben is 1. bibliográfiai, 2. könyvtártudományi, 3. kisebb részben a fentiekkel összefüggő más tudományos területekre fog kihatni, főleg a könyvtár anyagának tudományos feltárását segítő tudományágak művelésére. Előtérben kell hogy álljon a Nemzeti Bibliográfia készítése, a sok kiadványsorozat közül viszont csak az OSZK kiadványai című sorozatot, az Űj Bibliográfiai Füzetek című sorozatot, valamint az OSZK Évkönyvét tartjuk fenn. Sorozaton kívül kell közzétenni a könyvtárról szóló ismertetőt és adminisztratív nyomtatványokat (pl. kölcsönzési szabályzat stb.). Külön ülésen foglalkozott a kollégium az egyéni kutatásra engedélyezett kutatónapokkal. Az egyéni tudományos kutatás témái a következő szakterületek között oszlanak meg: könyvtártan, könyvtártörténet^ 46