AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)
IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagydiósi Gézáné: Karács Ferenc rézmetsző-munkássága (Halálának 120. évfordulójára)
szólítással kezdi, amivel hajdan a Március Tizenötödikébe küldött néhány levelét: Barátom, Berti! Itt azt írja, hogy ma egy hete múlt 15 (hónapja, hogy utoljára látták egymást. (Jul. 29-i keltezésű levél; a tizenöt hónappal korábbi időpont 1849. ápr. 22: valóban 1849 április végén ment el Magyarországról. 7 ) (Berti nem más mint Pálffy Albert, egykori szerkesztőtársa a Március Tizenötödikénél.) 6. Végül a stílusbeli bizonyítékok. Jellemző fordulatok: 1850. aug. 29-én: árva lelkemre mondom (Ezt a Március Tizenötödikében nagyon szerette.) Aug. 30.: éjfél lévén egy csinos mákvirág! jut eszembe. Itt kevesebbet szól politikáról, de beszél minden másról. (Saint-Cioud parkjáról, a párizsi uszodáról s i. t.) Legfontosabbak az emigráció belső életéről, súrlódásairól! írott cikkek s saját kizárásának története az emigráció testületéből (szept. 29., okt. 1.). Miért közösítette ki az emigráció? Ennek okai és története (saját hírlapi cikkei és más források 8 alapján) röviden a következő: Teleki László, Vukovics Sebő és Klapka György egy emlékiratot dolgoztak ki, melyben tiltakoztak az osztrák összbirodalomnak a német Bundba tervezett belépése ellen. Teleki ezt titokban akarta tartani — óvatosságból — a szöveg azonban mégis megjelent egy németországi lapban. Állítólag Csernatony közölte. Sokan rossz néven vették azt is, hogy a magyar közvéleményt a Magyar Hírlapon keresztül állandóan tájékoztatta az emigráció kisebb-nagyobb eseményeiről, nem titkolva a felmerülő személyi ellentéteket, egyenetlenségeket sem. Ezen túlmenően, a francia lapokban is írt az emigrációról. A politikai és más kérdésekben vele szembekerülőket itt is úgy támadta, ahogyan már tőle addig is megszokhatták a Március Tizenötödikében, s azután is hosszú évtizedekig el kellett szenvedjék a kiegyezéskorabeli magyar lapok hasábjain. Teleki megígérte Carlier rendőrfőnöknek, hogy a magyar menekültek nem avatkoznak a francia belügyekbe. Ugyanakkor Csernatony a francia ellenzéki lapokban (L'Événement, Victor Hugo lapja) állandóan támadta a francia kormányt s a reakciós francia politikusokat (Thiers, Montálembert, Napoleon). Teleki hiába tiltotta meg Csernátonynak, hogy ezeket a cikkeket közölje. Végül itt volt a Taylor amerikai köztársasági elnök halálakor küldött részvéttávirat. Ezt a párizsi magyar menekültek küldték a gyászünnep alkalmából. A vád szerint Csernatony hírt adott róla a Magyar Hírlapban, holott Teleki ezt is ellenezte, mert „az adresse az itteni kormányt megsérthetné, az emigrációt Garlier előtt nyugtalankodás színében tüntetné elő." (Magyar Hírlap 1850. okt. 1.) Csernatony és Teleki ellentéte tehát taktikai elgondolásaik különbözőségéből eredt, de személyes ellentétté fejlődött. Teleki, mint a francia emigráció feje, saját elgondolásait tekintélyalapon is érvényre akarta juttatni. Csernatony több-kevesebb joggal úgy érezte, hogy zsarnokoskodnak fölötte, s nem akarta magát alávetni. Egyre gúnyosabb hangon fordult szembe Telekivel a Magyar Hírlap hasábjain is. (Pl. „Montmorency uralkodóház"-nak titulálta.) Teleki és köre elhatározta, hogy eré345
