AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Hankiss Elemér: A Hamlet-élmény elemzése (Kísérlet az irodalom társadalmi hatásának mérésére)

A hatás jellege. Pozitív vagy negatív hatás Aszerint tekintjük a hatást negatívnak vagy pozitívnak, hogy végső fokon nyomasztó volt-e vagy erőtadó, hogy csökkentette vagy növelte az ember életenergiáit, fékezte vagy ösztönözte cselekvő lendületét. Több kérdés eredményét összegezve [7., 9., 16., 22., 25—28.] meglehetősen pontos számokat kapunk. Mérésünknél az arány a következő volt: Pozitív hatás: Semleges: Negatív: 35o/o 30% 35% Ez az arány körülbelül megegyezik az azonosulás arányszámával, s a kérdőívek egyenkénti vizsgálata is igazolja azt a feltevést, hogy a hatás pozitív vagy negatív jellege valamiféle összefüggésben lehet az élmény intenzitásával. Talán annyiban, hogy azok, akiknek elég szerencséjük vagy bátorságuk volt ahhoz, hogy hagyják a tragikus élmény hullámait átcsapni magukon, végül megújhodva kerülnek ki e megrázó élményből. S így megrázónak és felzaklatónak érzik ugyan, de egyben, és végső fokon, erőtadónak és felemelőnek. S csak a legritkább esetben nyomasztónak vagy elkedvetlenítőnek, mint azok közül sokan, akik aggályoskodva eleve elzárkóztak előle, vagy csak félő óvatossággal merítkeztek meg benne [26. kérdés]. Azt, hogy a hatás intenzitása és jellege milyen lélektani és társadalmi körülményektől függ, igen nehéz lesz, de egyik legfőbb feladatunk megállapítani. Egyelőre még csak a feltevéseknél tartunk. Valószínűnek látszik például, hogy átmeneti korokban, átalakulásban lévő társadalmakban, egy régi rend ellen, s egy új rendért küzdő társadalmi osztályokban vet legnagyobb hullámot a Hamlet-élmény. így például a 18—19. század fordulóján, Her deréktői kezdve egészen Victor Hugo nemzedékéig. Nyugodt, statikus korok, és a mindenkori konzervatív rétegek, ezzel szemben, általában ellenségnek, veszélyes, felforgató erőnek érezték e tragédiát, a 18. század derekán éppúgy, mint a 19. század második felében. Annak érezték sokszor olyan nagy dinamikájú világnézeti csoportok is, melyek ellenállhatatlan lendülettel törtek egy jól ismert és biztos cél felé, mint például a hegeliánusok és a Junges Deutschland mozgalom hívei. A bizonytalanabb, céljaikat, és egy elviselhetetlen jelenből kifelé vezető útjaikat még csak sejtő, de biztosan még nem ismerő emberek és közösségek, ezzel szemben, mindenkor közel érezték magukhoz Hamlet titokzatos világát és tépelődő, nosztalgiákkal teli szellemét. Ha e lélektani és társadalmi körülmények szerepét még nem ismerjük is pontosan, azt már határozottan megállapíthatjuk, hogy a hatás sohasem egyoldalú, hanem mindig kölcsönös. Az, hogy a végső élmény pozitív-e vagy negatív, mindig küzdelem eredménye, mely két erőközpont: a tragédia és az emberi tudat közt zajlik le. E küzdelem sokféleképpen alakulhat. Van úgy, hogy a tragédia alig, vagy egyáltalán nem téríti ki megszokott útjából az embert, van úgy, hogy magához vonzza és megtöri, vagy más irányba tereli lendületét. A kérdőív összes válaszainak 168