AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)
II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Simon Mária Anna: A szépirodalom hatásának vizsgálatáról
velődési könyvtári törekvésekkel csak Szegeden találkozunk. Ennek bizonyítékául elég hivatkozni a Fővárosi Könyvtár egykori igazgatójának, Drescher Pálnak „kulturális keresztmetszetére" 23 a fiókkönyvtárak közönségének olvasmányairól. A legnépszerűbb regényíró: Gulácsy Irén, ismeretterjesztő író: Cholnoky Jenő. Drescher tanulmányában ugyanakkor a Harmadik Birodalom jó ízléséről és egészséges erkölcsi érzékéről ír egy esztendővel Hitler uralomrajutása után, elismerően említve, hogy Erich Kästner Fabian c. regényét elkobozták. Ennyi talán elég is jellemzésül — ez az olvasmány-elemzés nyilván nem Szabó Ervin szellemében készült. Nagyjából hasonló jellegű, bár tárgyilagosabb hangú tanulmány foglalkozott a nők olvasmányaival 24 . Az a gyorsütemű fejlődés, amellyel közművelődési könyvtárhálózatunk a felszabadulást követő esztendőkben kialakult és megszilárdult, eleve meghatározta a munka irányát ebben az időszakban. A fiatal könyvtárhálózatot életképessé kellett tenni; alkalmassá, hogy az irányában megmutatkozó élénk érdeklődésnek eleget tehessen. Ki kellett alakítani a könyvtárak belső rendjét: raktárakat, katalógusokat, nyilvántartásokat. Az olvasók toborzása tulajdonképpen sohasem volt komoly gond; számuk sokkal gyorsabban emelkedett, mint a rendelkezésre álló könyvek száma. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hálózatában pl. 25 az 1936-os állapotot 100-nak véve — 1957-ig a könyvtárak száma 323-ra, a köteteké 361-re, az olvasóké pedig 780-ra emelkedett. Az egy olvasóra jutó kötetek száma az 1936-os évi 15-tel szemben 7,3-re csökkent. Érthető hát, ha ezekben az esztendőkben nem az olvasók toborzására fordították könyvtáraink a legfőbb gondot, legfeljebb az olvasók szociális összetételének megjavítására törekedtek. A belső munka megszilárdítása terén elért eredményeink, valamint könyvtáraink állományának az utóbbi években megkezdett beható elemzése, összetételének javulása egyre nagyobb mértékben irányítják figyelmünket a könyvtárak használói, az olvasók felé. A Szabó Ervin örökségét most már büszkén vállaló Fővárosi Könyvtár munkatársaié az érdem, hogy megkezdték ezt a munkát. Az új magyar irodalom olvasását kutató tanulmány 26 óta több ízben foglalkoztak az olvasók ízlésének alakulásával 27-29 . Ezenkívül alapos tanulmány foglalkozott a VIII. kerületi nőolvasók igényeinek alakulásával; egy másik a miskolci megyei könyvtár olvasóinak ízlésével 30 . 1956 tavaszán egy fiatal könyvtárosokból álló csoport, az Országos Széchényi Könyvtár Módszertani Osztályának irányítása mellett, céljául tűzte ki az olvasásra vonatkozó adatok vizsgálatát. Ezek az elemzések elsősorban konkrét könyvtári célkitűzéseket szolgáltak volna (az olvasók igényeinek vizsgálata stb.) — ezen túlmenően azonban kiterjedtek volna a nem-könyvtári olvasók és a nem-olvasók rétegeinek felmérésére is. Az ellenforradalom kitörése megakadályozta a szétosztásra váró kísérleti kérdőívek kibocsátását. Az ellenforradalom leverését követő időszak nem látszott alkalmasnak az ilyenfajta vizsgálatok megkezdésére. 1958-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársaiból alakult olvasószolgálati szakbizottság tűzte újból napirendre a kérdést. A kerületi fiókkönyvtárakban dolgozó lelkes munkatársak különböző módszerekkel próbáltak képet alkotni olvasóik ízléséről, kívánságairól, 154
