AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - N. Rácz Aranka: A katalogizálási szabályok nemzetközi egysége felé

hamburgi német könyvtárosértekezleten, ahol R. Kaiser kijelenti, hogy a testületi szerzőség és az anonimák kezelésében az amerikai és a német álláspont között megnyilatkozó nagy különbség miatt Hanson javaslata aligha valósítható meg.

64 Az 1912. évi müncheni német könyvtáros konferencia még jobban elmélyíti az ellentéteket. Hanson javaslatának nem lett foganatja, nem jött létre az általa javasolt bizottság sem. A katalogizálás nemzetközi egységének gondolata újból 1929-ben Rómában, az első könyvtári éís bibliográfiai világkongresszuson merül fel Z. Tobolka előterjesztésében.

05 Felújítva a régi vitát arra a következtetésre jut, hogy mivel a nemzetközi szabályzat létrehozása alig lehetséges, az adott körülmények között elégedjünk meg az egységesítésnek bizonyos formális elemeivel. A katalóguscédula formájában, a transzliterációban és a címleírás szerkezetében javasol egységesítést. E javaslatok közül csupán a katalóguscédulák egységes nemzetközi formátuma valósult meg. a másik kettő még ma is nyitott probléma. A második világháború utáni időszak újra alkalmasnak látszik arra, hogy a közvélemény a katalogizálás nemzetközi egységének gondolatával foglalkozzék. Frauendorfer végső következtetésében az egység megvalósítását nem tartja lehetségesnek.

66 Vele szemben Ahlstedt nemcsak lehetségesnek tartja, hanem megfogalmazza a sokat vitatott nemzetközi egység lehetséges elvi alapjait is.

6

' Az egység megvalósulását azonban Ahlstedt is attól teszi függővé, hogy sikerül-e az angolszász és a német szabályzat közötti különbséget áthidalni. A katalogizálás nemzetközi egységének lelkes híve S. R. Ranganathan, aki több cikkében majd a „Headings and Canons" című könyvében foglalkozik a nemzetközi szabályzat lehetőségével.

68 Öt nagyobb jelentőségű katalogizálási szabályzat (az ALA 1949-es szabályzata, Cutter: Rules for a dictionary catalog, a vatikáni könyvtár szabályzata, a P. L, és saját katalogizálási szabályzata) összehasonlítása után lehetségesnek tartja a nemzetközi egységesítést abban az esetben, ha a könyvtárosok „előítéletek nélkül" fognak a probléma megoldásához. A könyvtárosoknak azt a félelmét, hogy mi történjék azzal a hatalmas könyvanyaggal, amely most a régi rendszer szerint katalogizálva foglal helyet a könyvtárak katalógusaiban és raktáraiban, azzal a javaslattal igyekszik eloszlatni, hogy a rekatalogizálást összeköti az állománynak bizonyos válogatásával. Véleménye szerint csak az élő irodalom kerüljön rekatalogizálásra, a többi maradjon változatlanul. Ezzel az eljárással, amelyet ,.osmosis"-nak nevez, elérhető, hogy nemcsak a katalógusok újulnak meg, de megfiatalodik a könyvtárak állománya is. A klasszikus könyvtári szemlélet előtt ez a megoldás valószínűleg merésznek látszik. Várható az ellenvetés, hogy ilyen módon a kutatónak vagy a tájékoztatást nyújtó könyvtárosnak esetleg két helyen kell a keresett könyvet megnéznie. Az ilyen időveszteség azonban véleményünk szerint elenyésző ahhoz a munkamennjáséghez képest, ami az egész meglevő állomány rekatalogizálását jelenti. Erősödött a katalogizálás nemzetközi egységesítésének gondolata a második világháború után megindult revíziós munkák következtében is. A legtöbb nagyobb arányú revíziós munkából kiviláglik az a törek9* 131