AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Dezsényi Béla: Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptára. (Fennállásának hetvenötödik évfordulója elé.)

Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptára (FENNÁLLÁSÁNAK HETVENÖTÖDIK ÉVFORDULÓJA ELÉ) DEZSÉNYIBÉLA Nemzeti könyvtárunk nemcsak anyagában tükrözi népünk kultúrájának haladó hagyományait, hanem történetében is. Alapításának első tervei Martinovics és Hajnóczy korszakára nyúlnak vissza, Széchényi Ferenc íróbarátai és tanácsadói az 1790-es évek forrongó értelmiségének legjobbjai közé tartoztak. A jelenkori Széchényi könyvtár második legnagyobb gyűjteménye pedig, a több mint százezer kötetet számláló Hírlaptár, amely az idén lép fennállásának hetvenötödik esztendejébe, létrejöttét elsősorban annak a fellángoló szeretetnek köszönheti, amellyel a kiegyezés utáni polgári baloldal fordult a negyvennyolcas hagyományok, forradalmunk és szabadságharcunk emlékei felé. A Petőfi, Vasvári, Jókai vezetésével, a pesti ifjúság és a pesti nép hatalmas fellépésének erejével szabaddá vált magyar sajtó emlékeinek egységes gyűjteményben való összefoglalása, mint gondolat, id. Szinnyei Józsefnek fejében fogamzott meg, akit a szabadságharc fellegvárában, Komáromban, csatazaj és halálveszedelem között számonként összegyűjtött két hadi újság indított a forradalom egyéb sajtótermékeinek s végül minden régi magyar újságnak felkutatására. Szinnyeit ezek a régi hírlapok nevelték bibliográfussá, majd könyvtárossá. A szabadságharcot követő önkényuralom esztendeiben ő is, mint a középnemesi értelmiség megannyi többi tagja, szürke hivatali pályán kallódott — biztosítási tisztviselő volt Pozsonyban — de az októberi diplomát követő, a ifocÄ-rendszer bukását jelző országgyűlés utáni esztendőben már elkezdi közölni cikkeit a magyar sajtó történetéről a kor híres folyóiratában, a Jókaitól alapított és Pákh Alberttől szerkesztett Vasárnapi Ujságb&n, majd a múlt történetét befejezve rátér az évről évre megjelent, élő magyar lapok és folyóiratok bibliográfiájának kiadására — ezt haláláig híven folytatja, előbb a Vasárnapi Újságban, majd 1895-től kezdve a Magyar Könyvszemlének, az Országos Széchényi Könyvtár folyóiratának mellékletében — és életművére a koronát háromkötetes Repertóriumával és Magyar írók élete c. lexikonával teszi fel. E két nagy műnek teljes, illetve úgyszólván teljes adatanyaga a maga által feltárt hírlapokon, az ő munkája előtt ismeretlen és hozzáférhetetlen újság- és folyóiratcikkeken alapul. Ifjúkorától kezdve élt Szinnyeihen az a tudat, hogy történelmi múltunk egyik kincsesbányáját fedezte fel régi újságjainkban. De hogy ennek a felfedezésnek a horderejét kortársai, az akkori magyar kulturális élet vezetői is belátták, azt egyedül az ő agitációja nem teszi érthetővé. Miképpen lehetett, hogy a Vasárnapi Újság, egy népszerű képes hetilap, hosszú folytatásokban 84