AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta (1945/1957)

Amikor végre a Könyvtár élére kinevezett miniszteri biztos az ellen­forradalom leghangosabb, uszító elemeit az intézetből eltávolította, meg­indult, a bár lassú, de egészséges újjáéledés. Időközben február elején párt­szervezetünk is újra szerveződött, munkatársaink ismét élénkebben kezdtek feladataik iránt érdeklődni s bizonyos általános fellendülés mutatkozott. Ebben a stádiumban érte a Könyvárat május közepén a Könyvtárügyi Tanács által kezdeményezett s a Minisztériumban elrendelt és meg­szervezett módszertani felülvizsgálat. E felülvizsgálat talán túl korai volt, részben még az ellenforradalom okozta zűrzavart, s így nem min­denben a reális állapotokat találta, túlságosan elhúzódó munkája pedig kétségtelenül bizonyos megtorpanást, várakozási álláspontot je­lentett s így, időben, fékezte a spontán kibontakozást. Ennek ellenére komoly eredményt jelentett. Számos hiányosságra hívta fel a figyel­met, olyanokra, amelyeket belülről nem vettünk, talán nem is mindig vehettünk észre. A legnagyobb jelentőségű véleményünk szerint az volt, hogy nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy a könyvtár a sok ingadozás, új és új feladatok vállalása közepette elsődleges nemzeti könyv­tári funkcióját: a minden vonatkozásban, gyűjtőkörében éppenúgy, mint szolgáltatásaiban és muzeális téren, is megkövetelt hungarica jellegét nem domborította eléggé ki. Erre a hiányosságra ugyan már egy korábbi 1955-ben szervezett, csak a szerzeményi osztályunkra kiterjedő felülvizsgálat is fel­hívta a figyelmet, feltárta e téren az állománygyarapításban mutatkozó hiányosságokat, azonban, részben mivel ez a felülvizsgálat számos kérdés­ben nem foglalt el olyan határozott álláspontot, mint az utóbbi, részben pedig az akkori szervezetlenség, a központi vezetés gyengesége s éppen szerzeményi osztályunk rendkívül rossz személyi összetétele miatt, a feltárt hibákat nem követték megfelelő helyes, s a kérdés megoldására szervezetten és egyértelműen törekedő megoldások. A felülvizsgálat másik, munkánkat kétségtelenül előbbrevivő jelentősége az volt, hogy határozott formában mutatott rá a már ismételten érintett szervezeti hiányosságokra és az egy­séges szellem hiányára. E hiányosságot már hosszabb ideje éreztük magunk is és évek óta beszéltünk arról, hogy állandóan növekvő, fejlődő intézmé­nyünk egész struktúráját, felépítését, az időnként felmerülő, el nem odáz­ható, toldozgatás helyett, alapjaiban meg kellene változtatni. Az átszervezés­re irányuló törekvések ugyan először az ellenforradalom alatt jutottakéi a tervek megfogalmazásáig, de e „reformtervek" természetszerűleg igen sok vonatkozásban antidemokratikusak voltak, igen sok téren így, pl. az állo­mányvédelemmel kapcsolatban reakciósoknak mutatkoztak 41 . Éppen ezért e terveket elvetettük, viszont az átszervezés gondolatát ébrentartottuk s akkor, amikor az új, részben ideiglenes vezetés, a belső konszolidáció és a könyvtár rendjének, fegyelmének a helyreállítása után, a felülvizsgálat út­mutatásait követve, ismét kezdett az átszervezés kérdéseivel foglalkozni, részben a régi alapokon, de új szellemben, alakultak ki 1957 végére azok a tervek, melyek hivatva lesznek az 1958 elején meginduló, az egész könyvtár szervezetét átalakító, munkát megalapozni. 42 Ezen elképzelések szerint a könyvtárat négy főosztályban tömörítj ük, melyeken belül az osztályvezetők korábbi hatáskörükben megmaradnak, de négy főosztályvezető, közülük kettő egyszersmind a főigazgató helyettese, 41

Next

/
Thumbnails
Contents