AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Szilágyi Erzsébet: Liszt „Études-Preludes" feliratú tanulmányainak egyik kéziratos variánsa

összehasonlíthatatlanul gazdagabbak ifjúkori tanulmányainál. A 24 Grandes Etudes pour le Piano első füzetében az első tanulmány, lényegtelen eltéréseket leszámítva, a Széchényi KönyvtárPreZwáe-jének egyik változata. Ezt a második kiadást Liszt hajdani mesterének, Carl Czerny-nek ajánlotta.

8 Meg kell említenünk, hogy Lisztet a 2. kiadású etüdsorozatával kapcsolatban igazságtalan támadás érte Schumann részéről. A Neue Zeitschrift für Musik c. lapjában (1839) Schumann sajnálkozva állapítja meg: „természetesen gyakran ingadozunk, vajon a fiút (az első kiadású etűdök komponistáját) irigyeljük-e inkább, mint a férfit, aki úgylátszik nem tud nyugvópontra jutni..." továbbá még azt is írja róla, hogy a virtuóz háttérbe szorítja a zeneszerzőt, bár elismeri, hogy „eminens zenetehetség, aki jelentős zeneszerző is lehetett volna."

9 Schumann e megállapításával szemben áll az utókor, amelynek nevében a nagy művészre, Ferruccio Busonira, hivatkozhatunk, aki az összkiadás etüd-kötetének előszavában ezúttal helyes értékelését is adja a nagyszabású technikai tanulmányoknak. Ugyanilyen értelemben nyilatkozik az etűdökről Alfréd Cortot, a világhírű pianista is.

10 Hogy mikor komponálhatta Liszt e tanulmányát, arra csupán következtethetünk. Roabe az etűd keletkezésének idejét 1838-ra teszi,

11 arra az időre, amikor Liszt d'Agoult grófnővel huzamosabban Itáliában, annak egyik legnagyobb zenei gócpontjában, Milánóban tartózkodik. Bár akkor idejének nagyrészét igénybe vették a nagy utazások, hangversenyek, hiszen akkor őt európaszerte ünnepelték, minden hangversenykörútja valóságos diadalút volt, mégis — nagy elfoglaltsága mellett is —, foglalkozott ifjúkori etűdjeinek átdolgozásával. Érdekesnek tartjuk, hogy az etűdöknek, poétikus, tartalmuknak megfelelő címeket (kivévén a 2. a-moll és a 10. f-moll tanulmányt, amelyek nem kaptak irodalmi elnevezést) Liszt csupán a harmadik kiadásnál adott, amely a második kiadás átdolgozása alapján készült. (Leipzig, Breitkopf — Härtel 1852). Ennek a kiadásnak új címe van: Etudes d'exécution transcendante. Ebben az etűdsorozatban az első a Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött kézirattal csaknem teljesen azonos.

12 Itt egybevetésre lenne szükség, hogy az ittlévő kézirat valóban az 1839-ben megjelent első számú etűdnek, a C-dur tanulmánynak autográf ja-e, mivel ebben a kiadásban még cím nélkül jelent meg, vagy pedig későbbi időből származik, amikor Lisztm&r az új, a harmadik kiadásra készült? Ez a harmadik, Breitkopf — Hartelnél megjelent kiadás az egyetlen, amelyet Liszt autentikusnak ismer el. Egy Liszt autográf, amely jelenleg Alfred Cortot birtokában van

13

, valamint az említett kiadás címlapja tanúskodik erről: „Seul edition authentique revue par I'auteur." A Cortot-nál levő iratában Liszt a katalógus összeállítóját arra kéri, hogy az 1855-ben megjelenő új katalógusba régi műveit, köztük az 1827-ben kiadott első etűdjeit,

14 továbbá azoknak 1939-ben megjelent második változatát, amely annak idején egyszerre négy kiadónál is megjelent,

15 az új katalógusba ne vegye fel.

16 Ennek az utolsó, Liszt által jóváhagyott kiadásnak alapján készültek az újabb kiadások is, amelyeknek hosszú sorában legjelentősebb a Liszt Ferenc-alapítvány összkiadása, amelyben az etűdöknek mindhárom kiadású változata megjelent.

17 A második világháború utáni kiadások közül megemlíthetjük a prágai Orbis-kiadó „

Etudes d'exécution transcendante400