AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Pozsonyi Erzsébet: Forradalmi röplapok és gúnyiratok 1848-ban

körök teljes energiájukat a magyarok elleni akcióra összpontosították. Törvénytelen intézkedéseik végrehajtását a tehetetlen Ferdinand személye is gátolta még némileg, mert hiszen annak idején esküt tett a magyar alkotmányra és törvényeink megtartására. Keresztülvitték tehát lemondását és a 18 éves, teljesen anyjának, Zsófiának, befolyása alatt álló Ferenc Józsefnek trónralóptetését, aki hajlandó volt a kamarilla legádázabb intézkedéseit is végrehajtani. Tisztán látja ezt az aljas tervet M. Schwell röplapjában

148 s olvasóiban is igyekszik tudatosítani a tényt, hogy a kamarilla pokoli terve az, hogy a trón változtatással is siettesse a magyar nép kipusztítását, de egyben az igaz ügy győzelmébe vetett hitét és derűlátását is hangsúlyozza, bízva benne, hogy a magyarok egyesült erővel leverik a „pokolfajzat cinkosait" és örülnek majd a dicsőséges jövőnek. Ferdinand lemondásával befejeződött a császárság „népszerűségének" komédiája, ahogy azt egy röpív formában megjelent szatirikus életkép megjeleníti, mély az eseményeket 1848. március 13-tól az év végéig vázolja.

149 Megállapítja, hogy ez az előadás sokezer ember életébe került, halál és nyomor járt a nyomában, a díszleteket Metternich eredetije után, megfelelő aljassággal és udvari intrikákkal készítették hozzá. Főszereplői: a tehetetlen Ferdinand („Impotent"), az ő tanácsadója, Zsófia asszony („Dulcinea Famoso") és ennek kedvese, a rablóvezér Jellacic („Hängebald"). Az életkép 3 jelenetre tagolódik: 1. az aranykor, amelyben az udvar elzárkózik minden szabadságmozgalom elől, az abszolutizmus tombol. 2. Az udvar kelepcében. A szabadságot követelő nép és az udvari reakció küzdelme. 3. Ki a győztes ? Az erőszak minden próbálkozása ellenére, győzedelmeskedik a szabadság eszméje és a zsarnokokat a felszabadult nép elkergeti. * Visszatekintve 1848-as forradalmi tartalmú röplapjaink, röpíveink és gúnylapjaink tömegére, kétségtelen, hogy ez az irodalom figyelmet érdemel. Nem egy darabja képvisel komoly történeti forrásértéket és szolgálja jelentős mórtékben a haladó, sőt nem ritkán az akkori idők legforradalmibb eszméinek terjesztését. Értékelésénél viszont tekintetbe kell vennünk, hogy kibocsátóik olykor a hírközlés hitelességénél és megbízhatóságánál többre becsülték üzleti érdekeiket és a szenzációhajhászást. Evvel magyarázható, hogy még a baloldal lapja, a Márczius Tizenötödike is támadta egy alkalommal a „Gyurján és Bagó nyomdák által kiadott megtévesztő tartalmú röpíveket", melyek nagyrésze azóta el is kallódott. Nyári Pál pedig a magyar képviselőház 1848. szeptember 29-i ülésén indítványozta, hogy ,,a plakátirodalomra némi előleges felügyelet legyen." Többségükben azonban a maguk kissé naiv előadásmódján is, előremutatók, jellegzetességük és jelentőségük elsősorban az, hogy a forradalomnak plebejusi vonalát képviselik, abból erednek és arra hatnak vissza. Névtelen, vagy álnevet viselő kibocsátóik, részben óvatosságból, részben azért maradtak az ismeretlenség homályában, mert egyéni érvényesülési törekvéseik nem voltak. Egy hang voltak csak a népből, a tömeg hangulatát és a forradalomnak éppen a nép felé forduló arculatát tükrözték. Amikor rámutatnak a hibákra és leleplezik az udvari reakció minden aljas fondorkodását, a nép legkülön356