AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Horányi Mátyás: A színháztörténeti képanyag katalogizálásának kérdéséhez.

egyaránt alkalmazható. A lényeges vonások számbavételét és a gazdaságosságot egyaránt szemelőtt tartó leírásnak magában kell foglalnia a kép tárgyára műfaj ara es a feldolgozott példányra vonatkozó minden feltüntetett, vagy megállapítható adatot, amely a kép egyénítéséhez, vagy azonosításához szükséges, kivéve a kép jelentékeny munkatöbbletet jelentő vizuális leírását és fényképmásolatát, amelyet a Mok.-katalógus megkíván. A fényképmásolat teljesen felesleges, hiszen helyben levő, kis helyen könnyen tárolható éskezelhető anyagról van szó, s ezen kívül a leírt anyag értékét meghaladóan költséges is. A vizuális leírás részben ugyanezért, részben pedig azért célszerűtlen, mert ezen a területen sok hibaforrás és félreértés alapja lehet,, vagyis gyakorlatilag nem valósítható meg tökéletesen. Előfordulhat például, hogy két, vagy több kép leírása minden lényeges adatban azonos lenne, az ábrázolt színész arcjátéka, vagy testtartása azonban nehezen leírható, de fontos mozzanatokban más és más. Az ilyen képsorozat a színészi játékot tanulmányozó kutató számára igen értékes, leírása azonban nehezen egységesíthető. Bonyolult, és nem mindig egyértelmű leírás helyett szükség esetén helyesebb a könnyen kezelhető gyűjteményből magát a képet kiemelni, és megvizsgálni. Végül a rovatokra osztott, nem eléggé kihasználható, és a szöveg megosztottsága miatt szoros betűrendbe nehezen illeszthető nyomtatott szabványkartonok helyett célszerűbbnek tartjuk a kisebb helyen elférő, könynyebben kezelhető, szokásos könyvtári katalógus-karton használatát, amely megfelelő irányelvek alapján a különböző műfajú egyszerű, vagy bonyolult leírást igénylő képek katalogizálására egyaránt alkalmas. A lényeges adatok felsorolásán és a gazdaságosságon kívül a katalógusszerkesztés legfontosabb követelménye a könnyű kezelhetőség, a katalógusban való gyors tájékozódás elősegítése. Ennek pedig a gyűjtőkör adottságait figyelembe vevő jó rendszó-hálózat az alapja. A képek leírásának szövegét a katalogizáló maga szerkeszti, attól függetlenül, hogy a képen van-e szöveg, vagy nincs. A képnek nincs a könyvhöz hasonló állandó, és változtathatatlan címe, melynek alapján biztosan megtalálható lenne. Mégis leírását olyan rendszavakhoz, következetesen lehetőleg olyan állandó szövegekhez, illetve kifejezésekhez (címek, tulajdonnevek, közkeletű színházi fogalmak stb.) kell kötni, amelyek az azonos vonatkozású anyagnak a katalógusban bizonyos egységet biztosíthatnak, és találóan utalnak az ábrázolás tárgyára. A színházi élet legfontosabb tenyéré, a színpadi művek előadására vonatkozó képanyagot (színpadképek, jelenetek, jelmezes egyéni színészképek stb.) legcélszerűbben a művek címének, mint rendszónak alapján lehet katalogizálni; a kép tárgyának leírásában szereplő tulajdonnevekre, esetleg lényeges színházi fogalmakra pedig a katalógus megfelelő helyén utalni kell. Vitára ebben a kérdésben leginkább a jelmezes egyéni színészképek leírása nyújt alapot, amelyeknek rendszava az ábrázolt színész neve is lehetne. A színpadi mű címe, mint rendszó mellett szól az a meggondolás, hogy helyes, ha a katalógus is kifejezésre juttatja, hogy a színháztörténeti képanyag, csakúgy mint a színház egész gyakorlati tevékenysége elsősoron nem a színművészt, hanem a színpadi művet szolgálja. Ehhez a meggondoláshoz járul még az a tapasztalat, hogy a kutatók többsége nem színészek, hanem színpadi művek képanyagát keresi. A katalógusban természetesen 303