AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Papp Ivánné: Adalékok az alföldi olvasókörök és népkönyvtárak történetéhez. 1890—1914

ban található mindkét sertéstenyésztéssel foglalkozó mű, azonkívül Bartóki/ J.: A gazdasági munkásügyi törvények. Nem jelöli viszont a jegyzék, hogy csak bizonyos előképzettséggel olvashatók pl. a következők: Diváld: Művelődéstörténeti korrajzok, Curtius: Athén Perikies korában, Cicero: Cato Maior az öregségről, Cornelius Nepos: Hires férfiakról vagy Wilkins: Római régiségek stb., művek. — A már fentebb említett 21 ponyva minden megjegyzés, minden akadály nélkül juthat el akár az átlagos, akár az átlagosnál „alacsonyabb fokú műveltségű olvasók"-hoz. A népkönyvtárakat tehát általában nem használták az olvasnivágyó szegényparaszti tömegek, részben bizalmatlanságuk, részben az állomány érdektelensége miatt. Úgy tűnik azonban, nem is volt túlságosan kívánatos a nagy könyvforgalom, mivel ,,a könyv szeretete — különösen az ifjaknál — könnyen fajulhat oly szenvedéllyé, mely esetleg az akaraterőt megbénítja s a képzeletet képzelgéssé változtatja".

19 Egyébként a tiszafüredi múzeum és könyvtáregylet és sok népkönyvtár is tagsági díjat szedett, csak 16 éven felüliek iratkozhattak be, könyvtári órák számára általában „legalkalmasabb vasárnap délelőtt a templomozás után'' — mindezek az adminisztratív intézkedések sem járultak hozzá ahhoz, hogy a könyvtár néhány értékes könyve is olvasóra találjon. Igaz, hogy ezzel egyben — szándéka ellenére — a száraz moralizálástól és a ponyvairodalomtól is távoltartotta az olvasókat, bár ez utóbbi megtalálta az utakat, melyeken a könyvtár közbejötte nélkül eljuthatott az olvasnivágyó falusi szegénységhez is. Olvasókörök Az 1870-es évektől felfelé lendülő társadalmi erők országszerte olvasókörök alapításának intenzív igényével is jelentkeztek. Az 1890-es évek egyre nagyobb méretű haladó és szocialista mozgalmai idején egyre-másra alakulnak az olvasókörök, mint a földmunkás és szegényparaszt mozgalmak központjai. Közismert, hogy a Viharsarok nagy faluvárosai jártak ez időben az agrárszocialista mozgalom élén. A 48-as önképző és szakegylet, a későbbi hódmezővásárhelyi Általános Munkás Olvasóegylet már 1892. május 1-én hírt ad magáról. Hasonlóképpen köztudomású, hogy Szántó Kovács János 1894. április 22-én éppen az egylet helyiségéből az előzőnapi házkutatás alkalmából elkobzott iratokért és könyvekért megy be a városházára. Nemcsak a Viharsarokban, az egész Alföldön ez olvasókörökből és egyletekből indultak ki a politikai tüntetések és az aratósztrájkok. Ezért állandóan utasítások mentek a megyékhez, tartsák szemmel az olvasóköröket, mivel ezek a szocialista propaganda melegágyai. Változatos eszközökkel harcoltak ellenük: az engedélyek elbírálását és kiadását lehető hosszú ideig húzták, a körök működését gyakran függesztették fel, vagy éppen fel is oszlatták az egyleteket, egyébként pedig természetesen állandóan figyelték őket. 1898-ban is belügyminiszteri rendelet hívja fel a hatóságok figyelmét: ,,nem az alapszabályaikban megjelölt közművelődési célok elérését tekintik feladatuknak, hanem ily törvényesen megengedett irányú egylet szervezésének örve alatt tulajdonképpeni céljukat legtöbbször a jogrend megzavarása, jelesül az osztálygyűlölet felidézése, a tulajdon és a törvényes rend ellen való izgatás képezi." 290