AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Windisch Éva: Könyvtári munka a reformkorban az Országos Széchényi Könyvtárban

nagyobbara egyházi eredetű, régi könyvanyaggal rendelkező, és Fejér György igazgatósága alatt csak lassan gyarapodó Egyetemi Könyvtár e korszakban nem lehetett a polgári tudományosság hordozója. Külföldi könyvanyag rendszeres gyűjtése az adott anyagi viszonyok mellett nem volt megvalósítható; Horvát maradandó érdeme azonban, hogy a magyar tudományosság szempontjait szem előtt tartó, hatalmas magánkönyvtárában összegyűjtötte — végső fokon a Széchényi Könyvtár számára — a külföld nyelvészeti, történeti, könyvészeti vonatkozású tudományos irodalmának sokezer régi és modern termékét. A könyvanyag rendezése, nyilvántartása, használhatóvá tétele területén a könyvtári munka nem volt képes az elvileg kitűzött célok megvalósítására. Horvát és Kovachich József Miklós 1820. évi terve már tartalmazza a betűrendes, a jelzettel ellátott könyvek megtalálására szolgáló cédulakatalógus modern javaslatát, amellett azonban ragaszkodik — mint Horvát későbbi megnyilatkozásai is — a könyvek szisztematikus felállításának ekkor már a fejlődést gátló, bár a XIX. század első felében kevés kivétellel általában még elfogadott elvéhez. Nyilvánvalóan a hatalmas munkát igénylő, az egész könyvanyagot állandóan mozgásban tartó, s a régi szűk épületben valószínűleg amúgy is megoldhatatlan szisztematikus elrendezés előre látott nehézségei okozták, hogy Horvát hozzá sem fogott a régi állomány és a gyarapodás összeolvasztásához, hanem a könyvanyag egy részének — úgy látszik, az 1820-ig beérkezett állománynak — többévi intenzív munkát igénylő leltározása után megelégedett a leltározott anyag katalógusának elkészíttetésével s használatra bocsátásával. A feldolgozó munka 1827-ben lezárult; csak korszakunk végén indulhatnak meg a költözések során teljesen rendezetlenné vált anyag használhatóvá tételére irányuló munkálatok. Az olvasó- és látogatóközönség kiszolgálására irányuló munka korszakunkban — bár éppen erre a területre vonatkozólag rendelkezünk a legkevesebb adattal — az adott határok között kielégítőnek látszik. A néhány esetben előforduló tudományos felvilágosító munka érdekesen utal arra a kísérletre, hogy a könyvtár anyagát, a könyvtáros tudását állami célok érdekében is felhasználják; Horvát bibliográfiai tevékenysége viszont — életrajzi adatgyűjtésének óriási gyakorlati tudományos jelentőségén túl — a rendszeressé váló tudományos kutatás új eszközökkel történő kiszolgálásának előhírnöke. A könyvanyag őrzésének technikai körülményei korszakunkban az elképzelhető legrosszabbak voltak. A szűk, nedves, roskadozó könyvtárépület nemcsak méltó, de alkalmas hely sem volt a nemzet kincseinek őrzésére, s a több tízezer könyv kétszeri költöztetése, a Jankovich-gyű]temény egyes részeinek az árvíz után a város különféle pontjain történő elhelyezése az anyag épségét és biztonságát a legnagyobb mértékben veszélyeztette. A gyűjtemény őrzőinek gondosságát, anyagszeretetét dicséri, hogy — amennyire megállapíthatjuk — a könyvanyag nagyjából sértetlenül vészelte át nemcsak az árvizet, hanem valamennyi fenyegető veszedelmet. Néhány könyv megpenészesedését a körülmények elengedhetetlen következményének kell tartanunk, s úgy látszik, a fűzött anyag köttetésének kétségkívüli elhanyagolása sem járt komolyabb következményekkel. Ami a könyvek őrzésének jövendő szempontjait illeti: Horvát nemcsak 18* 275