AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Nagydiósi Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig

A Hölgyfutár célja: ,,a hölgyközönség mulattatása".

12 Programot nem ad, csak kiválasztott közönségét szolgálja. Sokan mégis „divatlapnak" tekintik. Szerkesztője korábban a Rajzolatok, Jelenkor és Budapesti Hiradó segédszerkesztője ill. munkatársa volt és már Jókaitól át akarta venni az Életképek szerkesztését. Az első számokat majdnem teljesen egyedül állítja elő. A lap naponként jelenik meg és így állandó kapcsolatot tart közönségével, ébren tartja az érdeklődést a szépirodalom iránt, sőt az indulás nehézségein túljutva kemény magyarságával ezt az érdeklődést még növelni tudja. A szabadságharcból veszi versei, novellái tárgyát, melyek hangja elégedetlenség, dac. Még Kossuthról és az emigráció többi tagjáról is mer írni néha.

13 Egy-egy lappéldány ára egy ezüst garas. Vers, novella, a „Hírharang" mint jellemző rovat és a Nemzeti Színház megnyitása után a színházi rovat alkotja a 16 oldalas újság-alakú folyóirat tartalmát. A „Hírharang" Nagy Ignác szellemes beszámolója a napi eseményekről; sokszor gúnyosan ostorozza a közállapotokat. Bátorsága tetszik olvasóinak, de a sajtórendőrségtől megintést kap és ezért kénytelen enyhíteni ellenzéki hangnemén. Havonta egy „párisi divatképet", évnegyedenként és időközönként egyéb képet is ad. Színes metszetei Tyrolertől és Fuchsthallertöl igen szépek. Tartalmában sok a selejtes, sok vidékről Pestre került fiatal írót pártol, akik itt akarják megőrizni magánéletük függetlenségét az irodalom akkori száraz és vékony kenyere mellett, zaklatás és nélkülözés között. Sok kritika hangzik el ellene. A vádakat maga is elismeri, de azzal menti lapját, hogy „orvosi fegyelem alatt sinlik, s minden velő és szinadó Ízesebb táplálék eltiltatik tőle, azért hát oly könnyű és halovány."

14 Gyulai éles hangon ostorozza.

15 A Hölgyfutár szerkesztőjének viselkedése e kíméletlen kritikával szemben is megfontolt, nem merül bele olyan vitába, amely ébredező irodalmi életünkre káros lett volna.

16 A lapban szereplő fiatalok mellett később ott találjuk Frankenburgot, Lévayt, Vajdát, Szász Károlyt, Tóth Kálmánt, Tóth Endrét, Mentovichot és más ismertebb nevű írókat és költőket is, a nőírók közül Kánya Emiliát, Kempelen Rózát, Bulyovszky Lillát és másokat és végül Aranyt, Gyulait, Tompát. A lap színvonala ebben az időben szépen emelkedik. Próbálkozik esztétikai és történelmi cikkekkel is, de sikertelenül, megmarad „mulattató" lapnak. „Egy lap hamarabb halad, ha verebek, mintha fehér elefántok fogvák elébe: a szempillanat éltet egy lapot, nem a halhatatlanság" — vallja.

17 Ezt a felfogást tükrözi a lap mindvégig; ami miatt végül Arany és Gyulai köre teljesen visszavonul tőle. Nagy Ignác halála után 1854. ápr. 6-tól Berecz Károly, az addigi segédszerkesztő veszi át a lap szerkesztését, de nemsokára távozik a fővárosból és 1856. ápr. 1-től Tóth Kálmán kerül a szerkesztői székbe. Legbuzgóbb munkatársa Vadnay Károly. A lap tulajdonosa ekkor Nagy Ignác özvegye. Berecz színtelen egyéniség volt, Tóth viszont költeményei miatt igen kedvelt a hölgyvilágban. Az ő kedvéért vonzódott a közönség a laphoz és rögtön érezhető volt az előfizetők megcsappant létszámán, ha Tóth kevesebbet írt. Szerkesztése alatt csak külsejében lett áttekinthetőbb a lap, irányában, tartalmában nem következett be változás. A szerkesztő legfontosabb feladatának a közönség ízlésének irányítását tartja, továbbá küzdelmet a nemzeti irányú irodalom mellett és a nemzeti színházért.

18 198