AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kókay György: A bécsi Magyar Hírmondó (1789—1803)

lalkozott a magyar újságok ügyével, egy 1792-ben Ferenc királyhoz írott levelében különösen a két bécsi magyar újság (a Magyar Kurír és a Magyar Hírmondó) miatt panaszkodott főleg a franciaországi hírek közléseinek hatásától való félelmében. 1795-ben benyújtott memorandumában pedig azt javasolta, hogy e lapokat a cenzúra által oly színtelenné kell tenni, hogy azok így veszítsék el olvasóik érdeklődését. 1795 után még a kancellária álláspontja is megváltozik: míg addig pártját fogta a magyar lapoknak, ezután már szintén azt kívánja, hogy magyar lapok lehetőleg ne is jelenjenek meg.

63 Ilyen körülmények között nem csoda, ha a Magyar Hírmondó szerkesztőinek is meg kellett alkudni a lehetőségekkel. Ha politikai téren nem is folytathatták a nemzeti célokért és a reformokért indított harcot, folytatták ezt azon az úton, amely a kor haladó erői számára csaknem kizárólag nyitva maradt: a nemzeti nyelv és irodalom kiművelése terén. 4 Láttuk, hogy Görögék lapjának egyik főcélja már kezdettől fogva a magyar nyelv művelése és fejlesztése volt. Hogyan feleltek meg ennek? — A magyar nyelvet, amely szinte teljesen elvesztette kapcsolatát a közélettel, a tudománnyal és az irodalommal, fejlesztették már azáltal is, hogy magyarul írtak, és írásukat sok százan, felnőttek és diákok egyaránt olvasták szerte az országban. De cselekvően is bekapcsolódtak a magyar felvilágosodás íróinak mozgalmába. Nem váltak természetesen irodalmi folyóirattá. Nagyobb helyet foglalt el lapjukban az egyéb híranyag, mint az irodalommal kapcsolatos közlemények. Ám jelentőségük szempontjából a lap egyik legértékesebb része kétségkívül azok a cikkek és közlemények voltak, amelyek „Toldalék", vagy „Tudományi jelentés", esetleg más cím alatt íróink munkáiról, törekvésiről számoltak be, vagy ahol verseiket, leveleiket közölték. Már az előfizetőket gyűjtő Tudósítás című röplapon is az írókat állították példaképül, akik „összevetett erővel iparkodnak a tudományoknak Hazai Nyelvünkön való gyarapétásán." Saját szerepüket abban látják, hogy ezeket az írókat és munkáikat népszerűsítsék és megismertessék a magyar közönséggel. „Támadtak ezen Századnak végére siető részében, kedves Hazánkban-is olly Férjfiak, kik haldoklott Nyelvünknek újj életre való hozásában, vagy külön, külön, vagy öszve vetett vállakkal is munkálódnak. Mind azokat, mind ezeket esméri már rész szerént a Haza, s anyai indulattal öleli. De szükség, hogy kedves Hazánknak azon része előtt is esmeretesekké legyenek, amelly talám még eddig, vagy semmit sem, vagy legalább igen keveset tudott róllok. — Ebben eszközök kívánunk lenni."

64 Azok az írók, akik „öszve vetett vállakkal" munkálkodnak, nyilván az egyes írói csoportokat, társaságokat jelentik. Többször adnak hírt a kassai, komáromi, soproni és pesti magyar társaságokról, és azokról az írókról is, akik magányosan, „külön-külön" dolgoznak. Ismertetik munkásságukat, őket további munkára, másokat pedig követésükre és támogatásukra buzdítanak. A Kassai Magyar Társaságról megírják, hogy „1788-dikban állott öszve, 180