AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kókay György: A bécsi Magyar Hírmondó (1789—1803)

természetesen nem gondolhatott arra, hogy újságot járasson: az anyagi és szellemi elesettségben élő néphez azonban mégis eljutott a magyar újság: egyes helyeken a jegyzők felolvasták az összegyűlt parasztok előtt a magyar hírlapok híreit. Jellemző, hogy még ezt is milyen veszélyesnek találta a hatalom a maga szempontjából: attól félt, hogy gondolkodóbbak és tanultabbak lesznek a parasztok és politikai ismeretekre tesznek szert. A Magyar Hírmondó szerkesztői az olvasókkal elsősorban levelezők által igyekeztek kapcsolatot tartani. Tudatosan törekedtek arra, hogy minél nagyobb levelező-gárdájuk legyen külföldön és belföldön egyaránt. „Mi azon igyekezünk minduntalan, hogy Munkánkat minden módon tökélletesittsük. Nevellyük e végre hova tovább, mind a Hazai, mind a külső Országokbéli hiteles és serény Levelezőinknek számát."

22 Levelezők tudósítottak a hadi eseményekről. Tábori tudósítóik kiegészítették a kancellária jelentéseit saját élményeikkel. De nemcsak a táborokban, hanem az egész országban voltak a lapnak levelezői, akik időnkint egy-egy levélben megírták vidékük nevezetesebb eseményeit. E beszámolók alapján megelevenedik előttünk a XVIII. század végi magyar falvaknak és városoknak az élete. Legtöbbször ugyanis nem rendkívüli eseményekről, — amelyek a régi újságok kedvelt témái voltak — hanem a mindennapi élet egyszerű történéseiről és a vidéki embert érdeklő kérdésekről tudósítanak. Gyakran olvashatunk az időjárásról, a termésről, a gazdasági kérdésekről, a gyakori tűzvészekről, és árvizekről, valamint bálokról, népszokásokról és betyárokról. A mai olvasóra éppen azzal hatnak, hogy reálisan ábrázolják a XVIII. század végi magyar vidéki élet sivárságát és szürke eseménytelenségét. A gazdasági és kulturális téren egyaránt elmaradt ország szomorú képét tükrözik e tudósítások. De bizonyítják azt is, hogy ez az elmaradás nem csak belső okok következménye. A Magyar Hírmondó egyes cikkeinek visszhangja azt mutatja, hogy az igény megvolt a fejlődés iránt. Különösen a gazdasági és a kulturális vonatkozású közlemények találnak élénk visszhangra az olvasók körében. Többször sietnek pl. egymás segítségére jó tanácsokkal a gazdák. Egy alkalommal ezt olvashatjuk a Magyar Hírmondób&n egy pesti olvasó tollából: „Több rendbeli szomorú tudósításokat olvastam mostanság a Hírmondóból, a sokfelé uralkodó marha-dögről. Ezen nagy veszéllynek el-hárítására, kívántam az itt következő könnyű orvosságokat közönségessen ki-hirdettetni a Hírmondó által. Ha talán tudták is ezeket már némellyek: azért meg ne vessék, hanem tegyenek új próbákat vélek. . ,"

23 Az irodalom iránt érdeklődni kezdő közvéleményre jellemző, hogy örömmel üdvözlik a lap olyan kezdeményezéseit, amelyek a könyvolvasás népszerűsítését szolgálják. 1802 decemberében Veszprémből pl. ezt írják: „Igen hasznos feltétel valóban, melly szerint az Urak jövendőben a Hazában kijött, vagy az azt illető könyveket Olvasóikkal közölni kivánnyák. így kedves munkáikat még kedvesebbé teszik, s némü neműképpen kipótollyák azon szükséget, mellyet lát Hazánk a Tudós Újságnak fogyatkozása miatt. Azon kivül is most a békesség idején ki ki örömest mulatóz a szelid Múzsákkal. Én részemről Ígérem, hogy a mi nálunk, vagy a szomszédságban kikél a Nyomtató Prés alól, időről időre a közlés végett tudtokra adom az Uraknak.. ."

24 A tábori és a hazai tudósítókon kívül külföldön is voltak a Magyar Hírmondónak, levelezői. így pl. a franciaországi eseményekről részben a 169