AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta (1945/1957)

A jubileumi esztendő fentebb vázolt nagy feladatai kétségtelenül kedvezően befolyásolták szakembereink politikai, de szakmai fejlődését is. Ezekben a hónapokban kezdtünk megismerkedni a Szovjetunió könyvtárügyével, s ezeknek a hatásoknak is köszönhető, hogy a Könyvtár vezető gárdájának egy lelkes csoportja, ugyancsak ez esztendő nyarán, miután felügyeleti hatóságainktól az elvi hozzájárulást elnyerte, hozzákezdett az egyetemi könyvtárosképzés előkészítő munkálataihoz.

17 Magának a Könyvtárnak a fejlődésében is jelentős változás megy végbe. E korszak, az 1949-1952 közepéig terjedő idő, a forrás, erjedés szakaszának tekinthető. Könyvtárunkban, de országos viszonylatban is, ezekben az esztendőkben bontakozik ki az új magyar könyvtárügy perspektívája. De e körvonalakon belül maguk a feladatok még homályosak; még kevésbé világos az új feladatok helye és elrendeződése. Ez a tapogatódzás és elvi bizonytalanság talán egy területen sem mutatkozott meg oly élesen, mint a könyvtártudományi feladatok jelentőségének felismerésében. E hibák nem izoláltan Széchényi Könyvtári jelenségek ugyan, élesebben vagy kevésbé élesen valamennyi tudományos könyvtárunknál jelentkeztek, mégis a Széchényi Könyvtárnál annál súlyosabbak, hiszen nemzeti könyvtári jellegénél, régi tekintélyénél fogva éppen ő lett volna hivatva az ország könyvtártudományi munkájának irányítására, az új, szocialista tartalommal telített könyvtártudományi munka beindítására. Ehelyett éppen 1949-1952-ig ezen a téren legnagyobb a bizonytalanság, az ingadozás, a vélemények évről évre való változása. E viták során a legellentétesebb felfogás alakult ki. Az új feladatok, a Könyvtár hatókörének kiszélesítése folytán mindig nyomasztóbban megmutatkozó személyzeti és helyhiány kényszerűségéből elvet faragva, átmenetileg egy szűk prakticista irány erősödött meg, amely általában a tudományos munkát, de bizonyos mértékig és időnként szinte még a könyvtártudományt is a könyvtárosi hivatással, a jó könyvtáros fogalmával szembeállította. Annál feltűnőbb volt ez és annál jobban kiéleződött a kérdés, mert éppen ezekben az években az Országos Széchényi Könyvtár volt az, amelyik a legjobban harcolt az egyetemi könyvtárosképzés megvalósításáért és létrejötte után, 1949-től kezdve éveken keresztül, jelentős mértékben éppen a Könyvtár régi, tapasztalt szakemberei látták el a tanszék tudományos, oktató feladatát. Ez a belső ellentmondás: a könyvtáron belül a tudományos munka elhanyagolása, sőt fokozatosan szinte lehetetlenné válása, az egyetemen a tudományos könyvtárosképzés jelentőségének érvényesülése, a dolgozók körében elégedetlenséget, bizonytalanságot, sokszor, az ebben az időszakban amúgyis néha szembenálló, „öreg" és „fiatal" szakemberek közötti újabb ellentéteket eredményezett. Jellemző, hogy ebben a szakaszban, az 1946-ban megindult igen nagy jelentőségű Nemzeti Bibliográfián és Folyóiratrepertóriumon kívül az Országos Széchényi Könyvtár kiadványaként egyetlen egy munka jelent csak meg. A vezetőség időnként megpróbált ugyan ezzel a helytelen és lényegében kívülről jövő irányzattal szembehelyezkedni, azonban közben maga is ingadozott és így nem sikerült a tudományos törekvéseknek kellő súlyt biztosítani. A tudományos munka lemaradásával szemben —, de semmiesetre sem annak szükségszerű ellenpólusaként ez időszakban a gyakorlati könyvtári 14