Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 5. (Budapest 1954)
Deák, M.: Az ivádi hajminták anthropológiai vizsgálata. Előzetes közlemény
báltam meghatározni, s erre vonatkozólag is elvégeztem a valószínűségi számításokat, melyeknek eredményét a 7. táblázatban tüntettem fel. Ebből minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a férfiak és nők hajszálvastagsága nemre utaló eltérést nem mutat. Az eddigi megfontolások alapján (egyéni kiválogatódás, korkülönbségek és nemi különbségek kizárhatósága alapján) anyagunkat összevonhatjuk átlagszámítás céljára. A megvizsgált 303 személy hajszálvastagságának átlaga M = 13,00 ± 0,16 mm/100 A = 2,849 0,6745 A = 1,923 Ennek az átlagértéknek összehasonlítása igen nehéz, mert az irodalomban igen kevés erre vonatkozó anyagot találtam. A legtöbb összehasonlító anyagot Scheffelt (6) szolgáltatja. A schwarzwaldiakon 11,5 századmilliméternyi, a graubündenieken pedig 11,7 mm/100 az átlag. Ugyanakkor Svájcban, Angliában és Németországban 6,0 és 14,8 mm/100 átlagot kapott. A férfiaknál 11,0 mm/100, a nőknél 9,3 mm/100 átlagot talált. Más területekről ennél kisebb értékű adatokat közöl, szerinte az alpi és dinári típus, valamint a mongolos-európai hajszálai nagyobb vastagságot mutatnak, mint a boreális típusoké. -Sal 1er (5) kiszári maláj nőkön 12,7 mm/100, a férfiakon 14,0 mm/100 átlagos vastagságot állapít meg. A kisari bastardokon 5,5 és 15,5 között mozog a hajvastagság. Férfiaknái 11,3 mm/100, nőknél 10,1 mm/100. Ebből megállapíthatjuk, hogy az Ivádon gyűjtött hajszálak más adatokkal összehasonlítva vastagnak mondhatók. Tekintettel arra, hogy az irodalomban közölt adatok igen kevés egyén vizsgálatáról adnak számot, az összehasonlítás nem lenne reális. Mindamellett Scheffel tnek az a megállapítása, hogy a dinári típus hajszálai vastagabbak, összhangban van az ivádi vizsgálatok eredményeivel, ugyanis N e m e s к é r i (4) megállapítása szerint az ivádi populáció nagyobbrészt a dinári típushoz tartozik. A továbbiakban a fentebb említett két ivádi isolatum és az isolatumhoz nem tartozó egyének hajszálvastagságát hasonlítom össze. Az isolatumok és az exogám csoport hajszálvastagsága az alábbi értékeket adja. A— В szórása között n Isolatum A 67 Isolatum В 58 Exogam . 178 M ± m 12,99 ± 0,406 12.97 ± 0,361 12.98 ± 0,209 о ± nv 3,38 ± 0,287 2,70 ± 0,255 2,79 ±0,148 D : m 0 = 1,775 10>P>5 Az eredmény alapján megállapítható, hogy az egyes csoportok egymástól lényegesen nem különböznek. Az A csoport szórása igen nagy, az A és В szórása között a különbség statisztikailag nem igazolható, de lehetséges. Ezekután megkíséreltem a családvizsgálat céljaira a hajszálvastagságot empirikus csoportokra osztani : a középértéktől felfelé és lefelé 0,6745 A értékkel képeztük a középső csoportot ; efölött a széles, alatta a keskeny hajszálvastagságok foglalnak helyet. Normáleloszlás esetén a középső csoportba az anyag 50%-a jutna. Az egész anyag eloszlási képét az 1. ábrán mutatom be. A képzett csoportok szerint : Méret Határ Eset Százalék Keskeny (k) X—10,4 mm/100 79 26,07 Átlagos (á) 10,5— 15,4 mm/100 157 57,82 Széles (sz) 15,5—X mm/100 67 22,11 Összesen 303 - 100,00 . .
