Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 4. (Budapest 1952)

Móczár, M.: Magyarország és a környező területek dongóméheinek (Bombus Latr.) rendszere és ökológiája

centrumaira is. Azok a területek ugyanis, ahol a változatok már megszilárdultak, távol esnek a fajkeletkezési centrumtól. Melanizmus, f 1 a v izmus, ruíinizmus Schmiedeknecht (1910. p. 849.) szerint a Bombus-iajokon belül a melanizmus, a flavizmus és a rufinizmus igen szembetűnő. Az alábbi példák is világosan bizonyítják azt, hogy a külső körülmények, a környezethatás (mikroklima) következtében az állatok színe fokozatosan feketedő, világosodó vagy vörösödő lehet. A fokozatos feketedésre egyik kirívó példa a B. terrestris. Törzsfaján az előhát sárga szalagja széles, a tor hosszúságának negyede, s oldalt a szárnytövén túl nyúlik le. A ssp. cryptarum előhátának sárga szalagja ellenben keskeny, a tor hosszának alig ötöde, vagy gyakran alig látszik, s oldalt csak a szárny tövéig ér. A f. tenuistriatuson az előhát s így az egész tor fekete. Ügy látszik, hogy ez az elfeketedési irány részben összefügg a példányok földrajzi függőleges elterjedésével és a páradúsabb levegővel. Míg a törzsfaj a Középhegységeinkig csaknem mindenütt előfordul, addig a lényegesen sötétebb torú ssp. cryptarum az Alföldön csak az Apajpuszta öntözőcsatorna töltéséről és az ócsai nyírkos Turjáni-erdőből, továbbá Középhegységeink nedvesebb területeiről ismeretes. A teljesen fekete torú forma egyik példánya a bátorligeti lápról, a másik pedig a dunamelléki Magyaróvárról ismeretes. Az eremophil terrestris sötétebb változatai tehát már hylophil jelleget mutatnak. Nagyobbmérvű az elfeketedés a helferanus változatain. A törzsfaj alapszíne .szennyessárgás-szürke, csak a középhát olajbarna. 29 változata közül 17 nagyrészt, vagy teljesen fekete színű. Ezek elterjedése azonban olyan széleskörű, hogy azokból állatföldrajzi következtetéseket ma ' még levonni nem lehet. Ugyanilyen elfeketedési irány tapasztalható az agrorum több formáján is. Míg a törzsfaj 1. hátlemeze fehéresszürke, a 2—3. pedig szalagszerűen fekete szőrökkel borított, addig számos változatának 1—3., sőt a 4—5. hátlemeze is fekete szőrű. A f. tricuspis változatai ezeken kívül a középhátón csúcsával hátratekintő háromszögű fekete szőrcsomót viselnek. Több agrorum példányon az ellenkező irány, a flavizmus jelei is tapasztalhatók. Például valamennyi ciliatoformán a hátlemezek világos szegélyszőröket viselnek. A flavizmus szintén gyakori a dongóméheken. Például a hortorum egyes formáin a fekete szőrök végei fehéresek, vagy a sárga szőrözet halványsárga színt ölt. Ugyanez a jelenség észlelhető a lucorum néhány formáján is. A mastrucatus fekete színű, a 3—6. hátlemeze pedig vörös. Egyes formáin azonban az előhát, a hátpajzs és az 1. hátlemez fekete szőrei fehér vagy sárga szőrökkel kevertek. Viszont a f. sublatofasciatus 3. hátlemeze nem vörös, hanem fekete. Más példa : az argillaceus potroha egészen fekete, a f. taeniatus-on az 1. hátlemez oldalt sárga szőrökkel kevert, a f. taeniatus-vinogradovi 4. hátlemeze pedig oldalt fehér. Fokozatosan vörösödik a szőrözet (rufinizmus) a paradoxus dongóméhen. Legvilágosabb formája a f. quadricolor nov., melyen a fekete szőrök nagyrésze rozsdavörös. Néha ugyanazon fajon belül találunk melanisztikus és flavisztikus formákat is. Például a confusus fekete színű, a 4—6. hátlemeze pedig vörös. Egyik formája a f. infernalis teljesen fekete. A többi formáinak-fekete színei ellenben kisebbnagyobb mértékben világos szőrökkel kevertek.