Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 3. (Budapest 1953)

Herrmann, M.: A Bükk-hegység fiatal harmadkori magmás kőzetei és tufái

3. Mind a riolit-, mind a dacit-tufák szövete túlnyomóan pszammitos jellegű. Csak elvétve pszefitesbe hajló (kristály-tufa). Ennek oka valószínűleg az, hogy nagyobb volt az erupció ereje s ez jobban szétmorzsolta a tufát. Különben a tufákban (kivéve az alsó miocén második tufaszórásaiból és a szarmata tufákból egyeseket) majdnem tisztán eruptív jellegűek, az összekötő anyag csak ritkán üledékes eredetű. 4. A lávaömléseknél — mind a rioliteknél, mind a dacitoknál —igen gyakoriak az üvegszilánkok és horzsakődarabkák. (Ez a jelenség pl. az Eperjes-Tokaji 7. ábra. Szemnagyságok százalékos elosztása alapján szerkesztett kumulatív görbék. (Riolit—dacit—andezit.) Az arab számok az 1. ábra alatt feltüntetett lelőhelyeket s az oxidációs fokokat jelölik. hegység tufáinál nem található.) Ennek oka vagy az lehet, hogy az erupció meglehetősen heves volt, a tufaszórás még tartott, mikor a lávaömlés megindult és a tufa belehullt a lávába, vagy pedig az is feltehető, hogy a kiömlött láva a lejtőn lefolyva magába keverte a már kiszórt tufarészeket. 5. A . kőzetek oxidációs fokának megállapításából beigazolódott annak a Szádeczky - féle elméletnek a megerősítése, hogy a tufák oxidációs foka a lávákénál magasabb és az oxidációs fok a bázisosság növekedésével csökken.