Boros István (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 2. (Budapest 1952)

Párducz, B.: Új gyorsfestő eljárás a véglénykutatás és oktatás szolgálatában

kok és synciliumok, tehát a Gymnostomata-ésSpirotricha-csoport érzősörtéi (II.tábla, 6. ábra), a Hymenostomaták hullámzóhártyái, továbbá a Heterotrichák, Oligotrichák és Hypotrichák membranellái (1Г. tábla, 4—7. ábrák). A Hypotrichák cirrusai a kezelés folyamán rendszerint szétpamatolódnak, s így a felépítésükben résztvevő egyes csillók száma és elrendeződése könnyűszerrel megállapítható. Amint említettem, a csillózaton kívül rendszerint egyéb sejtalkatrészek, főként a pelliculáris és subpelliculáris elemek is megfestődnek, tehát az eljárás általánosságban felületi vizsgálatokra alkalmas. így a testfelületi sculptúra jó feltüntetése mellett, minden esetben megkapjuk a trichocystákat, különösképpen szépen és a csillóknál is erőteljesebben színeződve kirobbant állapotukban. A trichocystakilövelés folyamatának különböző stádiumait kaphatjuk meg (I. tábla, 8. és 9. ábra), lia a rögzítéshez osmiumnak vagy sublimátnak 10%-os vastimsóval különböző arányokban kevert elegyeit alkalmazzuk. A rögzítés időtartama 5 perc, utána kétszer kimosás destilláit vízben, majd festés 0,25%-os hämatoxylin-oldatban 5—7 percig. A kirobbanás kiváltásához a rögzítés előtt osmiumgőz hatásának is kitehetjük az állatokat (I. tábla, 10. ábra). — A pácolás időtartamának némi növelésével a Paramecium, Frontonia, Loxocephalus stb. fajok esetében a hosszanti és harántlefutású vázrostokból felépített subpelliculáris rácshálózatot is differenciálhatjuk, olyan élességgel, hogyatrichocystáknak a harántgerendákba iktatott parányi lőrései is legtöbbször előjönnek (II. tábla, 1. ábra). Amikor ennek a mechanikai elvek alapján felépített polygonális rostrendszernek rendszeres szineződését hangsúlyozom, ugyanakkor nyomatékosan szeretnék rámutatni arra, hogy a reagensek és azok hatásidejének többféle módosítása után sem sikerült mindezideig a csillókat egymással hosszában összekötő interciliáris szálakat, a pórus excretoriust, a cytopygevonalat, általában tehát az ingerületvezető rendszerhez tartozó s ugyancsak subpelliculáris fekvésű elemeket színeznem. A relatorok közül is csupán a csillók alapi teste differenciálódik, viszont sein a mellékszem, sem a basalis gyűrű, sem a trichocystaszem, sem pedig a hosszanti és harántgerendák ütközőpontjaiba iktatott ú. n. rácsszem nem mutatható ki a jelek szerint az eljárás segítségével. A subpelUculáris sejtkikülönödések mikrotechnikai viselkedése tekintetében az eljárás tehát figyelemreméltó különbözőségre utal, egyrészt az ingerületvezető- és vázelemeket megkülönböztetés nélkül impregnáló К le in-féle száraz-ezüstözö (Klein, 1926), s a bizonyos változataiban hasonló képet adó G e 1 e i-féle osmium-toluidinkékes eljárással összehasonlítva. Másrészt viszont a festődé,

si effektus tekintetében homlok egyenest ellentétesen viselkedik, mint a Gelei — Horvát h-féle nedves ezüstözés (Gelei — Horváth, 1931), amely tudvalevően éppen az ingerületvezető pályákra és relátorokra specifikus. — Festődési eredmények alapján, különösen, a sejthatáron belül, természetesen csak különös elővigyázattal és szigorú kritikával vonhatunk le következtetéseket egyes kikülönödések finomabb felépítésének sajátságaira, vagy azok élettani szerepére vonatkozólag. Ha azonban — mint a jelen esetben is — azt látjuk, hogy kétféle, morfológiai sajátságai és optikai viselkedése tekintetében egyébként is élesen eltérő, egyformán subpelliculáris fekvésük ellenére egymással kontinuus kapcsolatba nem lépő rostrendszer közül egy bizonyos eljárás makacsul és következetesen csupán az egyiket, a másik eíjárás pedig csupán a másik rosthálózatot színezi, ebben a viselkedésükben joggal láthatjuk egy újabb bizonyítékát legalább is annak, hogy a szóbanforgó differenciálódási elemek semmiképpen sem minősíthetők identikus sejtképződményeknek. A sejtek belsejében, a cytoplasmában elhelyezkedő ill. oda betüremlő szervecskék közül olykor differenciálódik maga a lüktetőhólyag is, minden esetben 10