Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 35. (Budapest 1942)

Éhik, J.: Eine neue Alpenwühlmaus, Microtus (Chionomys) radnensis, aus Siebenbürgen

pedig kétségtelenül hátul kell mérni! A pikkely hátsó szélének szélessége radnai állataimon kétségtelenül kisebb az oldalgödör szélességénél, jóval kisebb a csernahorai állaton. Ha feltételezem, hogy ez a mérési módszer a jó, vagyis a pikkely hátsó szélét kell megmérni, akkor a diagnosis rossz, mert ez esetben nincs különbség a svájci példányok (nivalis) és a retyezáti (ulpius) példányok között sem. Vegyük tehát az inycsont hátsó homorulatának, helyesebben a szárnycsonti hézagnak (fossa interpterygoidea) szélességét szemügyre. Az ily módon észleltek sem egyeznek MILLER leírásával, mert legkeskenyebb fossa interpterygoideája van a svájci példányomnak, legszélesebb a radnai példányaimnak. A svájci példányra még ráolvasható MILLER nivalis leírása, hogy nevezett fossája legalább olyan széles, mint az oldalgödör szélessége, de erdélyi példányaimra sehogyansem illik MILLER ulpius leírása, mert a fossa interpterygoidea jóval szélesebb, mint az oldalgödör szélessége, mely utóbbi az előbbinek csak kétharmada. Ha Miller megfigyelése és leírása helytálló, akkor a Radnai-havasokban gyűjtött állatom semmiképpen sem lehet az ulpiussai azonos. Miller még egy bélyeget említ az ulpius diagnosisában, nevezetesen, hogy az ulpius oldalgödre mély, a niválisé sekély. Ez a bélyeg helyesen észlelhető mind a svájci, mind a radnai példányokon. Mindkét erdélyi havasipockon az oldalgödör gátpikkelyi széle meredeken kiugró; a gát és az oldalgödrök vázlatos keresztmetszete [~[ . Ezzel szemben feltűnően sekély az oldalgödre a svájci, példánynak: keresztmetszete — , Végeredményben tehát a Microtus ulpiusra diagnostikusan jellemző ötféle tulajdonságból mindössze egyetlen egy látható erdélyi példányaimon. A londoni anyag hozzáférhetetlen. Hátszeg vidékéről származó topotipusokkal sem rendelkezem, s így anyag hiányában nem tudom megállapítani, hogv MILLER leírása mennyire helytálló SHIDLOWSKY a kaukázusi havasipockokról írt monográfiájában

3 megjegyzi, hogy az erősen variáló fogazat alapján nem tudta szétválasztani a kaukázusi fajokat és alfajokat, viszont erre a célra kitűnő bélyegnek bizonyult az interparietale alakja. A rendelkezésemre álló néhány havasipocok vizsgálata arra utal, hogy az interparietale is variál. A koponyacsontok varratain észlelt tulajdonságok állandóságát, s így rendszertani értékét csak bőségesebb anyagon lehet majd eldönteni. • BILL. Territorial Expermts. Station for the control of the Rodents in Transcaucasia, Tiflis, 1919. No. 5 .