Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 34. (Budapest 1941)

Kolosváry, G.: Die an den Pfählen der Lagunen von Venedig lebenden Balaniden

Proben gefunden, die zusammen mit den Balanus amphitrite communis Exemplaren völlig teerschwarz sind und auf öligem Holz aufsitzen. Feinde. Als Feinde der Balaniden sind folgende Tierarten zu erwähnen: Ostrea, Mytilus galloprovincialis, Brachydontes minimus, Aigen (mit Ausnahme der im Süß- und Brackwasser lebenden grünen Algen!), Bryozoen, Spongien und manchmal auch Serpulen, wenn sie sich auf Balaniden sehr dicht ansiedeln. SCHRIFTTUM. 1. BRIAN, A., Le cenobiosi dei pali nella veneta. Atti della Societá di Science e lettre di Genova. III. Fase. 2. 1958. p. 1—22. — 2. GRISELLINI, F„ Giornale dltalia spettante alle Scienze Naturali, T. I. p. 138—1765—1776. — 3. MARTENS, G., Reise nach Venedig, 1824, p. 481. — 4. MINIO, M., I Naturalisa che studiarono la laguna Veneta, Venezia, 1934. — 5. ROCH, F., Der Oberflächensalzgehalt des Mittelmeeres und seiner Randgebiete. Not. It. Biol. Rovigno, Jena, 1937, II. No. 3. p. 1—28. — 6. SCHMIDT, O.: Die Spongien des adriati sehen. Meeres, Leipzig, 1862 Verl. W. Engelmann, p. 1—88. — 7. VANDELLI, D., Dissertationes très de Aponi thermis Pata via. 1758. p. 1—37. A VELENCEI LAGÚNÁK CÖLÖPÉPÍTMÉNYEINEK BALANIDÁL írta: DR. KOLOSVÁRY GÁBOR (Budapest). Szerző négy fajt talált abban a gyűjtésben, melyet 1940. évi július—augusztus havában kérésére és útbaigazításai alapján ROCH FÉLIX végzett a velencei lagunákban. Ezek a fajok: Balanus amphitrite communis DARWIN, Balanus eburneus GOULD, Balanus tintinnabulum tintinnabulum (LINNÉ) és Chthamalus stellatus stellatus (POLI) forma typica KOLOSVÁRY. Uralkodó az első faj, a legritkább a Balanus tintinnabulum tintinnabulum. Szerző megállapította a 74 termőhely legfontosabb társulásformáit. (E tekintetben utalunk a németnyelvű szövegre.) A szennyezett vizet legjobban türi a Balanus amphitrite communis nevű faj, vertikális irányban pedig legszélsőségesebb előfordulású a Chthamalus stellatus stellatus. Tekintve, hogy a velencei lagunákba igen nagyfokú az édesvízbeömlés, az édesvíznek a felszínen történt elhelyezkedéséből következik az a jelenség, hogy a magasabb szintekben talált példányok kicsiny és silány kifejlődésűek, a mélyebb szintekben élők viszont nagyobbak. Megállapítást nyert az is, hogy vannak optimális termőhelyek, ahol az egyes fajok a legjobban vannak kifejlődve. Ezek a termőhelyek leginkább a három nagy csatornának a tengerbe ömlésénél találhatók (Chioggia, Malamocco, Lido), mivel itt a legközvetlenebb az érintkezés a tulajdonképpeni tengerrel.