Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 32. (Budapest 1939)
Noszky, J.: A kiscelli agyag Molluszka-faunája. I. rész. Lamellibranchiata
tényleges fejlődési viszonyokra is lehet következtetni és pedig természetesen sokkal jobban, mint a pusztán iszapolási eljárással kapott, összevissza kevert maradékokkal, amelyekbe a sokszor felhasznált öblítővíz is belejuttat sok mindenféle nem oda tartozó anyagot. Az iszapolási eljárás csak a vastagabb, homokos, kvarcos maradékot hagyja meg, ha t. i. van ilyen benne. A megfelelő feldolgozás remélhetőleg nem fog soká késlekedni, legalább a kiscelli agyagé volna égetően szükséges. Ezenkívül persze a mélyebb Középső Miocénnak jelzett, homokos schliereké is! Molluszkafauna tekintetében azonban, sajnos még ettől a fúrástól sem remélhetünk sokat. Ami jó és darabos anyag volna benne, abból is csak kevés, töredékes Molluszkahéj kerül ki. Az iszapolási maradékban pedig ezekből rendszerint csak meghatározhatatlan morzsalékot kapunk, amiből persze már nem is pár százalékos, hanem csak pár ezrelékes valószínűséggel lehet a fajokra következtetni. Legfeljebb egy-két, jellegzetesebb genust tudunk belőle nagynehezen kihozni. A kiscelli agyag Molluszkáinak, illetve további fauna- és flóraelemeinek beható összegyűjtése és részletes feldolgozása tehát minden idevágó vizsgálathoz alapot jelent. Azonkívül nagy nemzeti, tudományos közgyűjteményünkben minden kutató számára könynyen hozzáférhető, összehasonlító adatgyűjteményt, vagyis okmánytárat. Az alábbi kagylófauna megtartási állapotára vonatkozólag kénytelenek vagyunk hangsúlyozottan előrebocsátani, hogy az anyag a Lamellibranchiatáknál szokásos palaeontologiai vizsgálatokra az esetek nagyrészében csak mérsékelten alkalmas. Az idevágó fossziliák zöme ugyanis sima, vagy a legjobb esetben díszítéses kőbél, illetve benyomat. Rajtok a meghatározásnál mérvadó izombenyomatokból, sinusokból, fogakból, záróperemekből stb. rendszerint vajmi kevés maradt meg és az is legfeljebb a kalcitos anyagból felépült Anisomyaria-fajoknál. Ezért kellett oly sok alaknál a cfr. vagy aff. jelzést alkalmazni. A megtartási állapot miatt az észlelhető egyezés voltaképpen a teljes névvel ellátott fajoknál is elég messze áll az ú. n. százszázalékostól. Az utóbbi különben vajmi kevés fossziliánál van meg, hiszen ez a recens alakoknál, illetve héjaknál sem mindig könnyű, noha itt az anatómiai, sőt nem egyszer a fejlődéstani vizsgálatokat segítségül lehet hívni. A meghatározás sokszor a meglehetősen nagy egyéni különbségek miatt is nehéz. A variabilitás a fajfejlődésnek is lehet az alapja s különösen akkor tanulmányozható, ha sikerül gazdagabb összehasonlító anyagot kapnunk. Ilyen anyag^