Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 32. (Budapest 1939)

Noszky, J.: A kiscelli agyag Molluszka-faunája. I. rész. Lamellibranchiata

ébrentartására tetemes anyagi áldozatokat hozott. Ily módon sikerülhetett csak létrehoznia ezt az igazán unikumszámba menő gyűjteményt, amely a korszerű tudományos palaeontologiai gyűjtéseknek igazi iskolapéldája és hozzátehetjük, hogy a fauna feldolgozásának igazi conditio sine qua non-ja is. A HARMAT ISTVÁN gyűjtéseiből kikerült, hazánkból még nem ismert számos faj, továbbá jelentős számú új faj, illetve változat kötelességünkké teszi a gyűjtemény nagyértékű adatainak mielőbbi közzétételét; a tudomány nyilvánosságával való megismertetését. A gazdag fauna meghatározása révén talán majd sikerülni fog a sokat vitatott kiscelli agyag korának pontosabb eldöntése is, mert ez az eddigi, számos hasonló, külföldi lelőhelyhez (Mainzi Medence, Laitorf, Häring) való viszonyítása ellenére sem volt egész biztossággal keresztülvihető. Azonkívül a fentiek értékelése is meglehetős változásokon ment keresztül, sőt részben ma sem jutott még nyugvópontra. Pl. éppen a legfontosabbaknak, az Északnémeteknek — több mint félévszázados meghatározásai, illetve megállapításai bizony már erősen revízióra szorulnak. A faunán kívül flóra tekintetében is elég gazdagnak mondható a kiscelli agyag. A flóra zöme — az elég mélyvízi fáciesű tengeri képződményben — szárazföldi növénymaradvány. Ezeket t. i. a közeli szárazulatról sodorták a tengerbe a szelek; vagy hordta be a fás uszadékanyagot a víz. Az utóbbiakból nem egy, pár milliméter vastagságú és egy-két arasznyi kiterjedésű, nagy kalóriatartalmú széntelepecske képződött. (Borostyánkőleletek is előkerültek, 124/b.) A bekerült parti flóraelemek: egy- és kétszíkű-szubtrópikus növényzet levelei és termései, a finom iszapban rendszerint igen jól megmaradtak, így ezek meghatározása és a mainzi Rupelien flórákkal való egybevetése révén talán inkább sikerülni fog a kiscelli agyag pontosabb palaeobiologiai megismerése is, mint ahogy ez az eddigi, pusztán faunisztikai (s e tekintetben is csak egy-két csoportra vonatkozó) meghatározások révén lehetséges volt. A HARMAT-féle kiváló gyűjtés fossziliái már eddig is több-kisebb részletnek feldolgozásával gazdagították palaeontologiai irodalmunkat, így jelent meg SZÖRÉNYI E.-től a Sepiáké (118) és a bimbósrák maradványoké (121). A Dibranchiatákkal újabban WAGNER J. kartársunk is foglalkozott (126). A gazdag halmaradványokról WEITER W. írt több munkát (119, 120, 121). A szintén HARMAT igazgató úr gyűjtötte, érdekes, új borostyánkő-féleségekkel pedig KOCH, ZECHMEISTER és TÓTH (120/b) és ZSIVNY-TÓTH foglalkoztak (129).