Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Kaszab, Z.: A történelmi Magyarország Tenebrionidái

1. alcsalád: Tentyriinae. 1. gen. Tentyria LATR. 1. T. Frioaldszkyi KR. Lelőhelyei: VI. Grebenác, Deliblát, Dupla j (F. R. H.), Hosszúszó (M. O.), Fehértelep (N. M.) Endemikus fajunk. Egyedüli termőhelye a Deliblát homokos térségei, ahol egyáltalán nem ritka. A Tentyria nemnek hazánkban való előfordulása, ilyen messze a tengertől nagyon érdekes, mivel jelenlétéből a geológiai múltra következtethetünk. E nemnek ma élő összes fajai tengerparti dünéken élnek, amiből következtethetjük, hogy a Delibláti homokpuszta tájékán homokos tengerpartnak kellett lennie, mert a faj életmódja ehhez a biotóphoz van kötve. A tenger visszavonulásával a Delibláti pusztaság élesen elszigetelődött a környező területektől és a faj a megváltozott életkörülményekhez alkalmazkodott. Ezen az alapon ezt az állatot harmadkori reliktumnak kell tartanunk. 2. alcsalád: Stenosinae. 2. gen. Steiiosis HRBST. 2. S. angustata var. dalmatina RTT. Lelőhelyei: VIII. Dalmácia (REITTER, E. 25.) REITTER a nagy monográfiájában (25.) említi ezt a fajtát Dalmáciából, közelebbi termőhely adat nélkül. Valószínű, hogy a magyar tengerparton már nem fordul elő. Elterjedési területük központja Ragusa körül van. 3. gen. Dichillus Duv. 3. D. minuíus SOL. Lelőhelyei: VI. Herkulesfürdő (F. R. H., D. K.) Ez a faj nálunk mint rendkívüli ritkaság fordul elő. Mediterrán jellegű. Mediterrán vidékeken jóval gyakoribb. 3. alcsalád: Elenophorinae. 4. gen. Elenophorus LATR. 4. E. coliaris L. Lelőhelyei: VIII. Dalmácia (REITTER, E. 25.) Ugyanazok mondhatók róla, mint a Stenosis-ió\. Faunaterületünkben való előfordulása kétséges és még bizonyításra szorul. Magyarországi termőhelyű példányt nem láttam.