Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Gaál, I.: Az egriekkel azonos harmadkori puhatestűek Balassa-Gyarmaton és az oligocén-kérdés

arra, hogy a „pirénei'" gyűrődés a lánchegység némely „védett" területeihez nem férhetett hozzá. A paleogén-mesogén természetes határának kidomborítása céljából végül — mint ellenpróbára — újból hivatkozom a lattorficumrupélicum-katticum szintekből álló oligocén sor egységes mivoltára. Ezt maga STILLE (40, p. 174—176.) nagyon jól világítja meg, amikor az „intraoligocén" hegyképző kéregmozgások tételének tarthatatlan mivoltára mutat reá. Különösen a Savoyai Alpokra hivatkozik, ahol nagyobb területen van meg a teljes oligocén rétegsor: ezen belül rétegzavargás még sincs sehol. Annál inkább van azonban oligocénnél régibb meg fiatalabb kéregmozgás. Nálunk ROZLOZSNIK, TELEGDY-R., majd FERENCZI szól „infraoligocén" — illetőleg TELEGDY inkább „posteocén" — letárolásról s ezzel kapcsolatban kéregmozgásról. De ők sem beszélnek gyűrődésről, így nyilván alapjában az egész hegység, ha nem is minden ízében egyszerre, s emellett lassan, — vagyis epirogén jelleg szerint — való kiemelkedéséről lehet itt szó. Valószínű, hogy ez a kéreg-földomborodás annak a kéreg-hajlatnak

33 ellensúlya, amelyben az Ipoly —Sajóvölgy vidékének mesogén üledékei olyan tekintélyes vastagságban halmozódtak föl. Az oligocén felső határának különösebb megokolására nincs itt szükség, mert hiszen magam is az eddig megszabotthoz kívánok alkalmazkodni. De mivelhogy ez a határ nálunk még elmosódottabb, mint külföldön, s ezenkívül Eger és Balassa-Gyarmat esetében egyik-másik kartársammal ellentétbe jutottam, néhány szóval erre is kitérek. HAUG kézikönyvében még burdigalicum előtti hegyképző mozgásról beszél, de STILLE (40, p. 176) helyesen világít rá, hogy ez nemcsak burdigalicum előtti, hanem aquitanicum előtti is egyszersmind. Ezzel kapcsolatban STILLE rámutat arra is, hogy az aquitant s a burdigalicumot seholsem találjuk eltérő településben egymás fölött. 33 A kéreg-hajlat — megítélésem szerint — a „geoszinklinális" leginkább találó magyar kifejezése. Teknő, vápa, ránc, redő, barázda, árok már méreteiknél fogva sem vehetők tekintetbe. Medence talán megfelelne, csakhogy régóta a „bassin", „Becken" értelmében használatos. A hajlat, kivált a „kéreg"-hajlat összetételben egyfelől méretek szempontjából nem korlátozott, másfelől nagyon szemléltetően állítja elénk a fokozatosan kialakuló, menedékes peremű — vagyis nem beszakadt — bemélyedést.