Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Gaál, I.: Az egriekkel azonos harmadkori puhatestűek Balassa-Gyarmaton és az oligocén-kérdés

Az elmondottak szerint a Fehér hegy nyugati és keleti fele két y korban eltérő üledék-csoportból áll. És megállapítható, hogy a le­zökkenés legalább 150—160 m mélységre történt. A nyugoti, fiatalabb, vízszintesen települt rétegcsoport koráról valamelyes tájékoztatást a már említett osztrigás pad gyönge megtar­tású ősmaradványai nyújtanak. A fajok a következők: Östren gingensis ScHLOTH. Ostrea edulis L. var. adriatica LAM. Anomya ephippium L. Trochus (cf. striatus PENN.) Rostellaria sp. (dentata GRAT.) Amint megítélhető, ezeknek a fajoknak alapján a bezáró réte­get épp úgy minősíthetjük az alsó miocén felső, mint a közép mio­cén alsóbb szinttájába tartozónak. Megjegyzendő, hogy a fedűben látható, meddő durva homok és kavics határozottan közép miocén­képű. Ezt a rétegcsoportot 1—2 m vastagságban meglehetősen típusos lösz zárja le. Belőle épp ott létemkor egy Bos primigenius Boj ko­ponyarészletét bontották ki. A szarvcsapok méretei hatalmas ter­metű bikára vallanak. 2 Egészen más viszonyokat találunk a FisCHER-féle téglagyár fejtésében, amelyben csillámos szürke agyagos homok, illetőleg többnyire homokos agyag van mintegy 16'—20 m vastagságban föl­tárva. A fedő felé 10—15°-al Ny-felé dűlő keményebb homokkő pa­dok észlelhetők. Ennek a vidéknek rögökre tagolt mivoltára az előbb említett hatalmas vető mellett a legkeletibb (KARLiK-féle) fejtésben látható kisebb vetőkön kívül a Patvarc közelében jelentkező, s a Fekete víz. D—É-irányú folyását megszabó nagy törésvonal is rávilágít. Ez a balassa-gyarmatival teljesen párvonalas vető a várostól alig 4 km-re van K-re. Ezt az utóbbit már SCHAFARZIK is észrevette; PÁLFY szintén föl­jegyezte. Ebből az tűnik ki, hogy Balassa-Gyarmat keleti fele a sas­bérc szerkezetű rög gerincén épült. De térjünk vissza ezekután a Fehér hegy rétegsorára s lássuk a Fischer-agyagfejtésben néhány óra alatt gyűjtött puhatestű fajokat. 3 3 Ezt az ősmaradványt is magammal hoztam volt, s még akkoriban át­adtam a M. N. Múzeumnak. 3 Megjegyzem, hogy puhatestűeken kívül virágállatok (Lunulites sp.) és tüskésbőrűek (Echinolampas sp.) maradványai is napfényre kerültek itt. Ügy­szintén egy — csaknem tökéletes vadgesztenye alakú és nagyságú — feltűnően fé-

Next

/
Thumbnails
Contents