Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Wagner, J.: A kiscelli közép-oligocén (Rupélien) rétegek kétkopoltyús Cephalopodái és új Sepia-félék a magyar eocénból. (Palaeobiologiai tanulmány)

állatok testhossza a fogókarok végétől a hátpajzs hátulsó végéig körülbelül 12—14 cm lehetett, míg legnagyobb szélessége kb. 50—55 mm volt. Ez a faj tehált aránylag szélesebb testalkattal tűnt ki, mint a jelenleg élő legáltalánosabban ismert „közönséges tintahal", a Sepia officinalis L. (az Adria leggyakoribb faja), és valószínűleg igen erősen lapított volt. Ezeket a megállapításaimat recens anyaggal való pontos összehasonlításokra alapítom. 2. Sepia kisceliensis n sp. A Sepia maradványok között a S. Harmati mellett még egy másik Sepia héjára is akadtam, amelyet szükségesnek tartok az előbbitől elkülöníteni, és ezért külön névvel megjelölni. Az új fajból, melyet Sepia kisceliensis néven kívánok az irodalomba bevezetni, mindössze három darab héjat ismerünk, ezek azonban valamennyien erősen eltérnek a Sepia Harmati-tó\. A Sepia kisceliensis leírását a következőkben adom: Sepia ki*C2llensis n. sp. A héjak laposak, hosszan megnyúltak, két szélük egymással nagyjából párhuzamosan halad. Elülső végük lándzsa-alakúan kihegyezett, hátulsó végük megvastagodott 2. ábra. (Fig.) Jobboldalon (rechts) a Sepia Harmati SZÖR. egy fiatal példányának a héja. (Schale eines Jungtieres). Baloldalon (links) a Sepia kisceliensis n. sp. typusa (Type).