Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Wagner, J.: A kiscelli közép-oligocén (Rupélien) rétegek kétkopoltyús Cephalopodái és új Sepia-félék a magyar eocénból. (Palaeobiologiai tanulmány)

megjegyezni, hogy a héjak mind feltűnően laposak, általában többékevésbbé hosszúkás tojásdad-alaknak (csak kevéssé variálnak), ^elülső végük felé erősebben, vagy gyengébben kihegyesedők, hátulsó /. ábra. (Fig.) A Sepia Harmati SzÖR. typusa. (Type). végük pedig vékony, egyenes, hegyes rostrumba nyúlik meg. A héjlemez hátoldalának szemcsézettségéről már a faj leírója is megemlékezik, sajnos, a legtöbb példányon ez a szemcsézettség már nagyon lekopott vagy lemállott. A hátoldalon három él lefutása figyelhető meg, ezek azonban a különböző példányokon igen különböző kifejJődésűek, sokszor csak nagyon gyengén jelzettek. A variálás kérdése. A Sepia Harmati példányait áttekintve, a héjak bizonyos variálását figyelhetjük meg, még pedig különböző tekintetben. A legfontosabb változékonyság a héjak hosszúsági és szélességi aránya-