Zsivny Viktor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 30. (Budapest 1936)

Gábor, R.: Újabb egri felső oligocén gasztropodák

12. Fusus cfr. longirostris BROCC. (HÖRNES: XXXII. t. 6. ábr.) Egyetlen töredékes, de részleteiben elég jó megtartású példány a középmiocénban gyakori, fenti formával egyezik meg legjobban. Bizonyos mértékben a Fusus bilineatus PARTSCH (HÖRN. XXXII. t. 11—12. ábr.) fajhoz is hasonló, amelynél a kettős él az egrinél is erőteljesebb kifejlődést mutat. A héj zömökebb formája azonban inkább a F. longirostris-hoz teszi hasonlóvá. 13. Fusus valenciennesi GRAT. var. depressus nov. var. (I. tábla, 3. ábra.) Egyetlen, 16.5 mm magas és 13 mm széles, letörött jobb szájszélű, egyébként jól megtartott példány FIöRNES-nek a bécsi medence miocénjéből leírt (HÖRN. XXXI. t. 15 a—15 b. ábr.) törzsalakjától kisebb és zömökebb formájánál fogva különbözik. 14. Fasciolaria Legányii nov. sp. (I. tábla, 9. ábra.) Legközelebb áll hozzá a Fasciolaria fimbriala, BROCCHi-nak a. hazai középmiocén, — valamint a tengeri pliocén rétegekből többször említett faja (HÖRN. XXXIII. t. 5—6. ábr.) Az egyetlen, 34 mm hosszú, 16 mm széles és 14 mm vastag példány alakja orsószerű Nyolc kanyarulatán, amelyek a harmadiktól kezdve megkisebbednek és eléggé összeolvadnak, szabályos eloszlású és erőteljesen fejlett bordák vannak és pedig a legalsón 10, a többin csak 9. Élesen kiemelkedő harántbarázdái a bordákon áthaladva, azokat tüskeszerűen kihúzzák és kihegyezik. Az erősebb harántbarázdák közt helyenként gyengébb harántvonalak is vannak. Fő megkülönböztető jellege az, hogy a F. fimbriata-iial a harántbarázdák közül csak a legfelső emelkedik ki, ellenben a F. Legányii-im\ az utánakövet kező is erőteljes; miáltal oldalnézetben egész más a körvonala. Szájnyílása szűk, élesen csipkézett, jobb szájszéle kiugrik, miáltal a csatorna alsó része kiöblösödik. A belső ajak közepetáján az orsó erősen megvastagodik s ez a vastagodás a héjji részen duzzanatban folytatódik.