Jávorka Sándor - Soós Lajos (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 29. (Budapest 1935)

Wagner, J.: Magyarország, Horvátország és Dalmácia házatlan csigái. II. rész

elzáró fedőlapra; pár órai ide-oda mászkálás után mozdulataik bágyadtakká lesznek, mindjobban kimerülnek és végül is elpusztulnak. Megfigyeléseim szerint a kényszerűségből víz alá került laevis semmivel sem bírja ki tovább új környezetében, mint az agrestis. Ezeket a vizsgálatokat ebben a rendszertani munkában csupán azért közöltem, mert részben talán ezek is hozzájárulhatnak a rokonsági kapcsolatok megvilágításához. Indokolatlannak találom ugyanis, hogy az Agriolimax laevis-i — mint ahogyan ezt sokan teszik — külön nembe sorozzák be (Hydrolimax MALM, 1868) pusztán azon az alapon, mert jobban kedveli (?) a nedvességet, mint a többi Agriolimax-fajok. Az Agriolimax-ok élettartama nem hosszú; a hazai alakok közül tudjuk, hogy az agrestis és az agrestis reticulatus körülbelül egy évig él. Mint ismeretes, az Agriolimax genuson belül a fajok elhatárolása igen nehéz. Azért a nemzetség beható vizsgálatára még igen nagy szükség van, mert hiszen egyes kaukázusi és keleti fajokat egyetlen, részben fiatal, vagy hiányosan konzervált példányok alapján állítottak fel; azok az anatómiai sajátosságok, amelyekre a leírók gyakran támaszkodtak — ilyenek a penis mirigyének és ingerlőtestének az alakja, a vakbél jelenléte vagy hiánya, stb. — nem egészen megbízhatók, mert hiszen ma már tudjuk, hogy vannak olyan fajok, amelyekben egyszer találunk vakbelet, más esetben pedig nem. Az európai fajok esetében sem valami sokkal jobb a helyzet, mert az agrestis-reticulatus probléma még ma is megoldatlan. Faj-e a reticulatus vagy csak fajváltozat? — vagy talán csupán egyéni szomatikus variáció? — ez az az érdekes, eddig tisztázatlan kérdés. Fajnak tekintik HESSE, GEYER, LUTHER és BOETTGER, csupán változatnak tartotta SIMROTH, TAYLOR, LESSONA, POLLONERA és Soós! Saját vizsgálataim alapján e tárgyra vonatkozó véleményemet a következőkben foglalhatom össze: A két alak elválasztására állítólag legjobban felhasználható penismirigy formája olyannyira ingadozik, hogy semmi biztos támpontot sem nyújt a fajok elhatárolására nézve. Az Agriolimax agrestis typikusnak mondható alakjai éppúgy viselnek elágazó mirigyeket, mint a legsötétebben retikulált „reticulatus' egyének, amiért is szerintem nem lehetséges őket külön fajoknak tartani. Éppen ezért a reticulatus csak mint kisebb rendszertani egység (subspecies, varieras) szerepelhet. A színezetben mindenféle átmenet megvan a majdnem világos fehértől az egészen feketéig, azonban a mirigy kialakulását ettől teljesen függetlennek találtam. A mirigy alakja és a pigmentáció foka között korrelativ