Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 26. (Budapest 1929)
Gaál, I.: Diluviális emlősmaradványok Bajót eddig ismeretlen barlangjából
hogy újabb ásatás jelentékenyeit meg fogja növelni ezt az emlőssorozatot, amely különben a leggazdagabb magyar faunákkal már eddig is fölveheti a versenyt. S mindenekelőtt a mélyebb rétegből (c) várhatók olyan fajok, amelyek a bajóti új barlang emlőssorozatát bővítik. Amint már említettem, nagyon sok itt a madár csont is. Föltűnő továbbá a béka csontok gyakorisága. Kérésemre BÁRÓ FEHÉRVÁRY GÉZA szives volt az idetartozó maradványok meghatározását magára vállalni. Meghatározásainak — amelyekért ehelyütt is őszinte köszönetet mondok — eredménye a következő : 39. Bufo bufo L. foss. Ez a faj itt rendkívül gyakori. 40. Bufo viridis LAUE. foss. Az előbbinél jóval ritkább. 41. liana sp. 42. Kígyó-bordák. Fajilag közelebbről meg nem határozhatók. S hogy a gerincesek minden osztálya képviselve legyen a bajóti új barlangban, az anyagból egy ponty-féle kopoltyúfedője, s egy halpikkely is előkerült. Akadt végül néhány csigaház (Cepaea vindobonensis FÉR., Orcula dolium DRAP., Hyalina-loredék). söt még két nummulina (Nummulina Fabianii D'ORB.) is. Az új barlang faunájának jellegzetes vonása i. Előre kell bocsátanom, hogy ebben a rövidre szabott fejezetben nincs módom a bajóti új barlang faunájának teljes méltatására. Ezt azonban mégsem szeretném egészen elejteni. Az egyszerű fölsorolás ugyanis nem nyújt és nem nyújthat elég világos képeta fauna jellegéről. Hiszen a statisztikus számai is csak akkor válnak tanulságosakká, ha azokat megfelelő világításban és csoportosításban, szóval megelevenítve tárja elénk. Feltűnő vonása a bajóti faunának elsősorban a ragadozók változatossága, amellett, hogy gyakorinak egyik faj sem mondható. Hiszen eddigi adataink szerint még a barlangi medve csontjai is csak 3—4 példánytól származhatnak. Érdekes itt továbbá az, hogy a vadmacska aránylag sűrűn szerepel, holott KORMOS szerint 1 .,ez a ragadozó a fiatal pleisztocénben általában a legnagyobb ritkaságok közé tartozik". A pilisszántói kőfülkének is csak alluviális rétegeiből sorolja föl. Gondolnom kellett tehát itt arra is, hogy esetleg Bajóton is a legfelső (alluviális) réteg zárta magába a vadmacskák csontjait. Ezt a föltevést azonban kétségtelenül megdönti az a tény, hogy 1 KORAOS T.: A pilisszántói kőfölke. (A Földt. Intézet Évk. XXIII, p. 357.)
