Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 25. (Budapest 1928)

Soós, L.: Az Alopia-nem

ható le, hogy a kétféle egyének arányszáma időről-időre változik (v. ö. CBAMPTON, 1. c., p. 123—24). A Fautaua-völgytől keletre négy egymásra következő völgyben a var. amàbilis PEE. él. E helyen ismét utalnom kell arra, hogy a szóban levő völgyek sugarasan ágaznak ki a központhói; ha a térképet élénkbe képzeljük s a körző egyik szárát a központba beszúrva a másik szárát jobbra forgatjuk, a sugárirányú völgyek egész sorát metszük ál, míg legutoljára a mindjárt említendő Tipaerui-völgyet érintve, ismét a Fautauavölgyhöz érünk. A var. amabilis a Fautauával szomszédos völgyben szintén kétféle csavarodású egyénekben él, és pedig CRAMPTON anyagában a B:J példányok arányszáma 299:175, míg a többi három völgyben valamennyi (988, 387 és 344 pld.) B volt, illetőleg az utolsó völgyben akadt egy J is. Már ebből az adatból is mintha az a tény derülne ki, hogy a Fautauavölgytől keletre a B egyének fokozatosan számbeli fölénybe kerülnek. S ez egészen nyilvánvalóvá válik, ha a megjelölt irányban tovább menve folytatjuk a B és J példányok összehasonlítását, mert akkor azt látjuk, bogy a B egyének végül valóban határozottan uralkodóvá válnak s a Fautauával nyugatra szomszédos Tipaerui - völgyben élő P. otaheitana lii/naria PSE. már majdnem kizáróan J egyénekből áll (913 J és 24 B). Visszatérve a tözsalaktól keletre eső völgyekben élő fajváltozatokra azok közül kettő egész különleges érdeklődésünkre tarthat számot. Egyikük a var. rubescens PSE., másikuk pedig a var. affinis PSE. Ezek a var. amabilis PER. területét követő völgyek egész során át egymás mellett fordulnak elő, azonban a völgyek egy részében csak a var. affinis él. Közülük a rubescens mindig B, legalább CRAMPTON 1436 példánya közt egyetlenegy J sem akadt, ellenben az affinis mindig J, s csak kivételesen B (CRAMPTON anyaga 5186 J és 26 B példányból állt). Ez a legutolsó szám nem nagy ugyan, de még mindig jelentős annyira, hogy az affinis B példányait ne tekinthessük olyan egészen kivételeseknek, pathologikusaknak, mint pl. a Helix pomatia B egyéneit. Már most az affinis összesen 27 völgyben él, 18-ban a rubescens-szel közösen, s 7 völgyben B példányai is élnek, köztük 5 olyanban, melyekben a rubescens is előfordul. Ily körülmények mellett önkéntelenül is fölvetődik az a kérdés: milyen viszonyban vannak egymással a rendesen J affinis kivételes B egyénei az állandóan B rubescens-éivel, mikor a két alak a maga egészében mintegy pendantja egymásnak? Maga CRAMPTON (p. 187) azt jegyzi meg: „Egyszóval az affinis diagnosztikai sajátságai épen azok, melyek a rubescens-en 1 üányzanak, és viszont, kivéve azokat a ritka eseteket, mikor a csavarodás iránya megfordított (értsd: bal) és a héj színe vöröses". Az utolsó mondat, melynek ritkítással való kiemelése tőlem Annales Jlfusei Nationalis Hungarici XXV. 18