Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Soós, L.: A magyar Mollusca fauna múltja

sem ezekbe a csoportokba tartoznak, hanem a legnagyobbrészt a Helixnembe" (vagyis a mai rendszertan szerint a szoros értelemben vett Helicidae családba). Bár PILSBRY felfogását BOETTGER OSZKÁR, az európai harmadkori Molhisca-fauna egyik legkiválóbb ismerője, szokatlan hevességgel támadta s iparkodott megvédeni a régi álláspontot, ma úgy áll a dolog, hogy a szóban lévő fossilis alakokat az újabb szerzők valóban PILSBRY felfogásának megfelelően osztályozzák. Más kérdés, nem lőttek-e túl a célon abbeli buzgalmukban, hogy a harmadkori kihalt Helix-al&kok&t kivétel nélkül ma is itt élő csoportokba igyekezzenek beosztani? A kérdés eldöntésére nem érzem magamat hivatottnak, legfeljebb azt a subjektiv felfogásomat fejezhetem ki, hogy a szóban lévő alakok túlnyomó része valóban beilleszthető Európa mai fajainak származási rendjébe, egyesek azonban olyannyira megegyeznek tropikus alakokkal, hogy azoktól a rendelkezésünkre álló adatok alapján — értem a puszta conchyológiai bélyegeket —- nem választhatók el s igy BOETTGER álláspontját nemcsak megérthetjük, de legalább részben alkalmasint helyesnek is kell tartanunk. Nagyobb biztossággal mondhatnánk Ítéletet a perben, ha legalább egy esetben sikerülne teljes átmeneti sort megállapítani valamely ma is nálunk élő faj s a tőle annyira elütő, látszólag tropikus nembe tartozó faj közt. Ilyet azonban mind máig nem ismerünk. De igen nagy tévedés volna azt hinni, hogy a harc, mely az európai harmadkor csigáinak, elsősorban Helicidáinak rendszertani helye felől a régi és új iskola hivei közt lefolyt, tisztán rendszertani kérdés. Sokkal több ennél. Egyrészt a legszorosabban belekapcsolódik a származástan nagy kérdéseibe, másrészt meg — ami bennünket ezen a helyen kiváltképpen érdekel — súlyos zoogeographiai probléma, melynek a megoldása más, aszerint, hogy miképpen oldódik meg a szóban lévő kérdés. Ha ugyanis az újabb felfogás híveinek igazuk van, akkor a mai európai Mollusca-fauna eredetének kérdése annyira egyszerűvé válik, hogy megoldása önmagától megadódik, mert hiszen akkor a mai fauna egyenes utóda a harmadkorinak, fajai fokozatosan a harmadkoréiból alakultak ki. Viszont a régi felfogás alapján csak hiányos és .erőszakolt, tehát igen kevéssé valószínű magyarázatát adhatjuk a fauna keletkezésének. A régi iskola felfogását BOETTGER a következőképpen formulázta : „... az európai eocén valamennyi állata és növénye, a európai középső miocén állatainak és növényeinek pedig a nagyobb része trópusi alak volt, az európai oligocén, alsó és felső miocén, valamint pliocén valamennyi neme és faja pedig legalább is subtrópikus alak . . . Tehát val amennyi harmadkori Helicidánk eredetileg trópusi állat volt és a felső oligocénig minden esetre nagyon forró klímához alkalmazkodott. Képzelhető-e, hogy ilyen magas hőfok mellett (Jampylaeák, melyek ma majdnem kivétel nélkül az