Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Bokor, E.: Új Duvalites Magyarországból

pont hiányzik. A homloksörték a nemekre úgy oszlanak meg, hogy két oldalt kifejlett sörtével főleg a hímek bírnak, egyoldalú sörtét mindkét nem képviselői körülbelül ugyanolyan arányú megoszlásban hordanak. A szárnyfedők barázdái mélyek, teljes számúak, messze hátrafelé szabályosan és határozottan pontozottak. Egy bizonyos fokú csökevényesedésen már annyiban mentek keresztül, hogy oldalt és a hátsó domborulaton elsekélyednek és a pontozás hátul elenyészik. A varratbarázda élesen a szárnyfedők csúcsáig fut, itt a szokott módon kifelé hajlik, az 1.—4. barázda mélyebb, a hátsó domborulaton fokozatosan megrövidül, az 5.—7. sekélyebb és hátul még rövidebb, azonban még mindig határozottan pontozott. Hogy az utóbbi három barázda egymáshoz közelebb szorult és köztereik, szűkebbek lettek, a test hátsó részének, különösen pedig a szárnyfedőknek általános elkeskenyedésévei és megnyúlásával áll szoros összefüggésben. A varratbarázda visszahajló ága bár az 5. barázda felé irányul, mégis egy pontozott, finom vonal alakjában a 7. barázdához letér és rendszeresen ezzel egyesül. A 8. barázda maradványa mindig jelen van; a varratbarázda által gyűrt ráncot kívülről élesen szegélyezi, egy sörtepontot visel (a Bembidion-ok praeapicális pontja) és elmosottan pontozva, finoman jelezve gyakran a series umbilicata első pontjaihoz csatlakozik. A szárnyfedők tövén levő sörtepont a 2. barázda meghoszszabbításában, ahova a varratbarázda is bekanyarodik — és amely sörtepontot a Trechinae szerzői mindig figyelmen kívül hagynak — jól kifejlett. A szárnyfedők hátoldalának sortéi rendes fejlődésűek; a mellső sörtepont gyakran a 4. és 3. barázda közterében, a középső a 3. barázdán, a hátsó a 2. barázdának kifelé hajló végén. Gyakrabban eltolódik azonban a mellső sörtepont a 3. barázdára, miáltal a középső is kissé befelé, a 3. barázda mellé vonul. Az új faj a nevezett barlangban, az igen szűk oldalágban, alig 100 m-re a bejárattól, több mint 80 m területen eloszolva, a barlangi porond alól került elő. A bogár a barlang aljának nyirkosabb, kissé mélyen fekvő, medenceszerűleg kifejlődött, jobbára védett, laza, kavicsos törmelékkel kitöltött helyeit lakja. Ha a kavicsot szétkotorjuk, úgy a menekülő bogarat egyenként foghatjuk. Ily módon az utolsó két évben májustól novemberig gyűjtöttem. Csalétkes poharak alkalmazása kevés eredményre vezetett, más gyüjtőmódszerek alkalmazása teljes kudarccal végződött. Valamivel több hím volt található, mint nőstény. A bogár a barlangban valószínűleg az egész éven át található; meglehetősen frissen bújt egyének idősebb, barna példányok között gyakran voltak jelen. Amennyiben lárváját és bábját dacára a szorgos kutatásnak, a barlangban megtalálnom nem sikerült, úgy vélem, hogy ezen bogárnak eredeti, állandó tartózkodási helye nem a barlangban keresendő, hanem az északkeleti Bükkhegység