Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

egy általánosabb érvényű szintet kihozni, legfeljebb localisât; ellenben a hídalmási rétegcsoport már tényleg más jellegű és szorosan csatlakozik a medence belsejét alkotó (mezőségi stb.) miocén rétegekhez. Lényegileg tehát kétféle felfogás áll szemben egymással: 1. a FUCHS— BuANCKENHOEN-féle, amely egyrészt szinte vezérkövületté akarja kinevezni a Pectunculus obovatus-% — amely pedig elég variábilis faj s amelynek erős átmenetei vannak, pl. a P. pilosus felé is, — másrészt pedig feltétlenül transgressióval akarja kezdeni a miocént; a másik pedig, amely az emlősfaunának tulajdonít döntő fontosságot, t. i. hogy a miocénben az Antracotherium-ok, Palaeotherium-ok és Anoplotherium-ok kivesznek és helyettük a Phinoceros-ok, Dinotherium-ok, Mastadon-ok, Paleomeryx-ek stb. lépnek fel. És ez persze ellenkezőleg a szárazulattá válásokat követelné meg, tehát a regressiókat. Mindezeket ilyen mereven keresztülvinni nem lehet, sem az egyiknél, sem a másiknál, mert hiszen egyaránt elképzelhetetlen egy általános revagy transgressió mindenütt. A regressiós, illetőleg emlősökre alapított szétválasztás elméletileg könnyebben keresztülvihető volna, ha nem volna itt az a baj, hogy emlősfaunát bizony ritkaságképen kapni — és a változatlanul tengeri faciesekben ezeknek persze nyoma kevés esetben van (bemosott). S így ha mind a két jelleget is egyesítjük, sem tudjuk csak ezek révén helyenkint a hovatartozást, illetőleg a határt eldönteni; más tényezőkre is figyelemmel kell lenni. Palóczföldünk fentebb körvonalozott rétegeiben ugyan nem lehet kimutatni sem az aquitán öböl, sem a mainzi medence rétegsorozataival a párhuzamosítást, illetőleg egyezést; de hisz azok egymásközt sem egyeznek, sőt pl. az aquitán öblözet egyes részleteiben magukban is erős eltérések vannak : tehát ilyen távoli, eltérő faciesekben kifejlődött képződményeknél nem szabad erős analógiákat keresnünk. A mi glauconitos homokkő-faciesünket hiába keressük ott, viszont a mi egyhangú ipolyvölgyi, schlierképű facieseinkben egész sorozat francia szint van, csakhogy nem fejlődött ki, mert hisz kicsinyek voltak az eustatikus rétegmozgások ebben, ellenben ahol megvoltak, pl. Ny-Nógrádban, ott a rétegváltozatosság messze felülmúlja a franciákét. Ezért a dolog egyszerűsítése végett — mint már részben BÖCKH HUGÓ is ajánlotta (70) — legcélszerűbb volna az egész aquitánien-cattien kérdést a régi, FUCHS előtti felfogás alapján tárgyalni, — ahogy itt lényegében az oligocénhez kell sorozni az egész tengeri és közbeiktatott brakkos stb. sorozatot, — de nem úgy, hogy azután mégis a miocénbe kapcsoljunk át ebből egyes horni, vagy bordeauxi typusú faunát tartalmazó rétegeket, mert úgy járunk mint BLANCKENHORN, hogy azután kénytelen a rajtok lévő oligocén typusút is odasorozni; holott ha magában észleli, akkor